Van két pompás javaslatom

Ha időnként nem jönnék munkába, akkor sem jelennének meg üresen azok az oldalak, amelyek megszerkesztése az én kötelességem. Valamelyik kollégám elvégezné a munkámat, de egy idő után neheztelne rám a főnököm, szemet szúrna a kiadó tulajdonosának, nyilván a fülébe súgnák, hogy a fizetésemért lógok, páros lábbal rúgnának ki. Igaz, az én munkahelyem nem olyan fontos, mint a parlament, az én munkám – a képviselők szerint – nem olyan fontos, mint egy országgyűlési képviselőé, sőt, ha az ő fejükkel gondolkodom, az én munkám egyenesen káros, elvégre az a sok mihaszna újságíró, szerkesztő mást sem tesz, mint szapulja a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa tagjainak munkáját, tevékenységét, illetve ezek ellenkezőjét. A frakcióvezetők nem vonnak felelősségre egy pártelnököt, a tisztelt ház első emberének jogköre korlátozott. Marad hát a csúsztatás, azt teszünk, amit akarunk, ha nem akarunk dolgozni, hagyjuk a jelenléti ívet másra.

Két lehetőség van ennek a gondnak a megoldására. Az egyik fájdalmas, a másik egyszerű. 1. privatizálni kellene a parlamentet, akár szimbolikus egy koronáért (0,03125 euró), a tulajdonos nyilván nem nézné jó szemmel, ha alkalmazottai nem végeznék a dolgukat (nem a kis- és nagydolgukat, az magánügy, bár néha úgy tűnik, egyesek nagydolgoznak arra, amiért felveszik a fizetésüket), s egyszer csak útilaput kötnének a notórius hiányzók talpára, talán a hamisító is kapna egy-két körmöst. 2. legyünk képviselőbarátok. Meg kell szüntetni a jelenléti íveket, vagy föltenni az internetre, hogy a szorgos, elfoglalt képviselő, legyen bárhol, alá tudja írni. Attól nem tartok, hogy előtte nem szavazzák meg az elektronikus aláírást jóváhagyó törvényt. (rend)