Választási ökölszabály

A hétvégén szellőztették meg, hogy Nagymegyer korrupcióért jogerősen elítélt polgármestere (aki egy rövid börtönbeli kitérő után visszatért a polgármesteri székbe), Lojkovič Sámuel jó eséllyel feltűnhet a Híd listáján. Ez már csak azért is abszurd, mert a Híd egyik fő mondanivalója, hogy le kell számolni a korrupcióval. Mégis, alapesetben nem fordulnának el tömegek emiatt a párttól, mert a fejleményeket a szlovák–magyar viszonyrendszerben kell értelmezni. Jó esély van arra, hogy a sztori éppen ahhoz a célcsoporthoz ne jusson el, amelyik zokon venné a fejleményeket. A régi-új nagymegyeri polgármester esete önmagában is minősíti a szlovákiai viszonyokat és azt, hogy miként hozhatók összhangba a választásokkal az alapvető demokratikus elvek. Az a tény, hogy valaki egy börtönviselt jelölt hiteles képviselőként tud feltűnni a helyiek előtt és polgármester-választást nyerni, bizalmat szerezni az egész város ügyeinek igazgatásához, leginkább arról árulkodik, hogy milyen lehet az adott településen a politikai közeg és az általános hangulat. A pártok pedig nem finnyásak: ha épp egy ilyen személy kell ahhoz, hogy a listára sok karikát adjanak le az adott régióban, akkor teljesen mindegy a korrupciós szál, a jelölt lehetőséget fog kapni egy élelmes párttól. A helyzet iróniája, hogy a Híd számára a választási programmal való egyértelmű ütközés ellenére is van ráció Lojkovič megszólításában. A párt szlovák és magyar szavazókra hajt, ugye, két nagyon különböző réteg. A Híd szlovák kávéházi értelmiséghez intézett üzenete egyértelmű: a párt jobb, mint az ellenzéki alternatívák, hiszen következetesen ki akar állni mind emberi jogi kérdésekben, mind pedig a tisztességes, emberközeli politizálást is hitelesen végzi. Például a korrupció elleni fellépést, aminek a reklámarca Lucia Žitňanská egykori igazságügyi miniszter. A szlovák választóknak viszont fogalma sincs arról, mi történik Nagymegyeren, ahogy az sem érdekli őket, ki kerül a pártlistára a magyar szekcióból és miért jelent ez problémát a nagy, általános üzenet szempontjából. Akire hallgatnának, azok a szlovák véleményvezérek, újságírók és közéleti személyiségek. Ők azonban annyira vannak tisztában a nagymegyeri történésekkel, mint a széles nyilvánosság – semennyire. A felvidéki magyar választóknak pedig többé-kevésbé mindegy, mi történik, aki nem szereti a Hídat, az nem Lojkovič miatt nem menne el szavazni, számára inkább Bugár Béla személyisége, vagy az együttműködés ígérete (esetleg az MKP-ellenesség) a motiváló, nem pedig a korrupcióellenes központi üzenet. A lehetséges haszon tehát meghaladja a rizikót. Egy erős személyiségnek akkor is helye van a pártlistán, ha nagyon messze van a felvállalt elvektől – ez a szlovákiai választási ökölszabály.