Uzsorás állam

A tavaly jóváhagyott büntető törvénykönyv 235. §-a az uzsorát a következőképpen fogalmazza meg: „Aki más kényszerhelyzetét, tájékozatlanságát, tapasztalatlanságát kihasználva olyan teljesítést követel, amelynek az ellenértéke nagy mértékben aránytalan, vagy aki ilyen teljesítést megvásárol vagy átvesz, egytől öt évig terjedő szabadságvesztésre ítélhető.” Aki tehát egy negyvenkoronás kinnlevőséget 5000 koronás szankcióval követel, vagy ilyen követelést átvesz, uzsora bűncselekményét követi el. A néha érthetetlen jogásznyelvet magyarra fordítva: a szlovák rádiós és televíziós előfizetési díj szankciói, azoknak behajtási kísérletei joggal ébresztik fel a gyanútlan Olvasóban is azt a feltételezést, hogy állami uzsorával állunk szemben a demokrácia 16. évében. Igaz, a probléma nem új keletű, hiszen a koncessziós törvény 1996-tól hatályos, de csak a múlt évben jutott el oda a nyilvántartását is megkérdőjelezhető módon vezető Szlovák Rádió, hogy többéves elmaradásokat (amelyek viszont néha csak két-három havi díjra vonatkoztak) egy maszek céggel akarta behajtani. Volt eset, amikor a szankció elérte a másfél millió koronát. Mondhatnók, lett volna szíves a tisztelt kuncsaft becsületesen fizetni a negyven koronát, most nem lenne gond. Ez az érvelés viszont azonos azzal a jogértelmezéssel, amely a tyúklopást halállal büntetné. Az aránytalanság akkor is aránytalanság, ha fegyelmezetlen a polgár, esetleg ki akar bújni kötelezettségei alól. A rádió és a televízió koncessziós díja adójellegű, amióta létezik rádió és televízió. Az adót az adóhivatalnak kell kirónia és behajtania, nem egy magáncégnek. Az előfizetés mindenkit érint, aki rendelkezik üzemképes vevőkészülékkel, ami önmagában abszurdum, hiszen az előfizetők jelentős hányada sosem hallgatta, nézte az előfizetett állomást. A koncessziós vita 15 éve tart, és lefolyik némi víz a Dunán, míg a honatyák belátják, hogy a közszolgálat nem az előfizetés módjától válik közszolgálattá. Az viszont már egyenesen égbekiáltó gazság, hogy az a rádió, amelyiknek az elnökét 15 tanácstag egy éve képtelen megválasztani, miközben kilóg a lóláb és tetten érhető a politikai nomináció minden hátránya, maszek cégnek ad el egy erkölcstelen (s bízzunk benne, törvénytelen) kintlévőséget. Egyenesen égbekiáltó gazság, hogy a honatyák a koncessziós törvényt egyáltalán jóváhagyták, az meg már farizeusi pofátlanság, hogy az első adandó alkalommal nem törölték le a jog asztaláról, s csak képviselői indítványra léptek, félig végezve dolgukat. Ami pedig a behajtó cég káricsolását illeti: a Btk. a kinnlevőség átvevőjét is bűnösnek tekinti, jobb lenne hát, ha attól kezdenének félni, hogy valaki a körmükre néz, ne pedig a közszolgálati adás megszűnéséről kuvikoljanak. Elestek a jó biznisztől, van a világon kudarc is. A jogi purizmust pedig felejtsük már el, mert akkor holnap rehabilitálni kellene pl. Hitlert. S vegyük tudomásul, hogy a jó erkölcs és az arányérzék igenis jogalkotási és jogérvényesítési kategória. A koncessziós díj sztorija példaértékű. Arra mutat rá, hogy az állam képes uzsoratörvényt hozni, képtelen ezt bevallani, és továbbra is fenntartja azt az állapotot, amelyben magáncégek profitját garantálja a polgár rovására, és semmibe se veszi a tulajdonviszonyok alkotmányos egyenlőségi elvét. Jó lenne utánanézni most, a választások előtt, kik nyomták le anno az „igen” gombot. Mert azok a demokráciára nézve veszélyesek.

A szerző a Vasárnap főszerkesztője