A román belügyi tárca honlapján megjelent egy szöveg, amely szerint Ioan Rus belügyminiszter „Magyarországra küldi a 13 tábornokot”, s szerinte ezzel lezárulhat az aradi Szabadság-emlékmű ügye, minél fogva a Romániában kormányon levő Szociáldemokrata Pártnak (PSD) és a Romániai Magyar Demokrata Szöv
Uszító, magyarellenes szöveg a román belügy honlapján
A román belügyi tárca honlapján megjelent egy szöveg, amely szerint Ioan Rus belügyminiszter „Magyarországra küldi a 13 tábornokot”, s szerinte ezzel lezárulhat az aradi Szabadság-emlékmű ügye, minél fogva a Romániában kormányon levő Szociáldemokrata Pártnak (PSD) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) már nem lesz miről egyeztetnie - közölte az Adevarul román lap.
A szöveg egy interpellációra adott miniszteri válaszhoz csatolt dokumentum, ami a lap szerint október 9-étől volt olvasható a tárca honlapján. A dokumentum fasiszta típusú irredentizmus és sovinizmus jelképének nevezte az emlékművet, amely felmagasztalja terrorizmust, a rasszizmust és a sovinizmust - közli az Adevarul.
A Romániai Magyar Szó megkérdezte Markó Bélát, hogyan fogadta ezt. Az RMDSZ szövetségi elnöke közölte: mindez sértő, uszító és magyarellenes. Markó felhívta Ioan Rus belügyminisztert, aki azt állította: nem ismerte ezt a szöveget, és munkatársai az ő tudomása nélkül csatolták a válaszhoz.
Markó úgy tudja, hogy a román belügyminisztérium hivatalosan is elhatárolja magát a szöveg tartalmától, és a miniszter felelősségre vonja a vétkeseket.
A Magyar Amerikai Koalíció figyelmeztette Washingtont
Miközben Ion Iliescu román elnök az Egyesült Államokba látogat, egy magyar érdekvédelmi szervezet, a Magyar Amerikai Koalíció levelet intézett Colin Powell amerikai külügyminiszterhez, és felhívta a figyelmét, hogy a román kormány nem teljesítette a magyar kisebbséggel szemben vállalt kötelezettségeit. Bukarest elmulasztotta az elkobzott egyházi javak visszaadását, a több mint kétezer visszakövetelt ingatlan közül eddig mindössze 71 ügyében hozott csak döntést, de a végrehajtását akadályozzák a helyi erők és bíróságok. A kormány nem állította helyre a kolozsvári Bolyai Egyetemet autonóm magyar oktatási intézményként, illetve a helyhatóság döntését felülbírálva megakadályozta, hogy az aradi Szabadság-szobrot ismét felállítsák a városban az eredeti helyén.
Ion Iliescunak ez lesz az első látogatása 1990 óta az Egyesült Államokban. Románia Washington terveiben az amerikai erők európai átrendezése során amerikai bázisok befogadójaként szerepel.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.