Upozor bácsi és a hülyeség

„Jogom van olyan hülyének lenni, amilyennek csak akarok” – kiáltott fel Upozor bácsi (született Molnár Péter) a pozsonyi nagyállomáson, amikor a titkosok bevitték, mert Heinrich Heine Lorelei című versét náci propagandának hihető hangon adta elő. Upozor bácsi, aki egyébként a német nyelv szépségeit ecsetelte, aznap kapta csodálatos nevét. Ő, a pesti flasztervagány a cseh vonaton az „Upozornění” feliratot Upozor néninek gondolta, hát szerinte a férfi kalauz csak Upozor bácsi lehetett. De félre a tréfával, Upozor bácsi nagy igazságot mondott, s bár a pozsonyi rendőrök a végén elengedték és közölték vele, hülyeségeit gyakorolja otthon, mindvégig hű maradt a hülyeséghez való jog gyakorlásához. Egyszer aztán elmagyarázta, hogy hülyének lenni ugyan alapvető jog, de aki él ezzel a jogával, szegény marad. Az akkortájt éppen slágerlistákat vezető Betli Duó, majd Lagzi Lajcsi kapcsán világosan látta a jövőt: az igénytelen gagyi térnyerését és népbutító hatását, amelynek „eredménye” (ugye, a hülyeséghez való jog?) a manipulálható, félrevezethető tömeg. Ha Upozor bácsi ma élne, bizonyára azt mondaná: „Ne sírjatok, felebarátaim, szabad valóságsókat nézni, szabad Mojsejékkel együtt izgulni, szabad jelentéktelen sztárocskákat ajnározni és lemezeiket vásárolni, szabad munkában megfáradt agyunkat sörbe mártani. Csak akkor ne sírjatok, ha szegények, elesettek lesznek utódaitok, mert a hülyeség gyámoltalanságot okoz, mint ahogyan a dohányzás rákot.” Upozor bácsi bizonyára elmondta volna a Horizont betéteseinek, hogy csak elemi szabadságjogukkal éltek, s ráment egy élet spórolása, de kicsire nem adunk. A választóknak meg megbocsátaná, ha például Ficót és Saktort szeretik, mert olyan jó hallani, hogy mindent és minden helyzetben megoldanak helyettünk. Ha pedig hiszünk nekik, és jön a pofára esés, akkor sincs baj, csak a hülyeséghez való alapvető jogunkkal éltünk. Upozor bácsi szociológiában is jeleskedett. „Édes fiam, ha a kormány bejelentené, hogy tíz forinttal leviszi a benzin árát, de ezért be kell zárni a színházakat, holnaptól tömegtüntetések lennének az ingyenélő művészkék ellen és színházak bezárásáért.” Upozor bácsi szegényen halt meg a kilencvenes évek derekán, de ahogyan ő mondta: „Fiúk, hülyeségből egyetemi magántanár vagyok, de én legalább élvezem.” Az elmúlt hét néhány politikától (is) hangos eseménye kapcsán azért érdekelne: mindenki úgy élvezte, mint Upozor bácsi?