Idén sem lesz kupagyőzelem, elhasalt a DAC a nyolcaddöntőben

Bíró Tomi, a DAC hangosbemondójának tragikus halála miatt az első pillanatoktól érződött a stadionban a gyász, ahol a pörgős, rockos és diszkós zenék helyett ezúttal csendesebb és lassabb hangulatú zenék vezették fel a mérkőzést. „Csak az hal meg, akit elfelejtenek. Nyugodj békében” – állt a B-közép molinóján. A találkozó elején a klubvezetés és a szurkolók egy érzelmes kisfilmmel, valamint fekete füstoszlopokkal vettek búcsút Bíró Tomitól, akinek hangja évtizedeken át hozzátartozott a csapat hazai mérkőzéseihez.

A dunaszerdahelyiek évek óta álmodoznak a kupa megnyeréséről, de az elmúlt szezonokban több ízben is váratlan vereséggel ért véget szereplésük a sorozatban. Idén különösen nagy motivációjuk van a sárga-kékeknek, hiszen a döntőt a MOL Arénában rendezik, és hogy egy lépéssel közelebb kerüljenek a fináléhoz, ahhoz a nyolcaddöntőben a besztercebányaiak személyében egy nem túl veretes ellenfél került az útjukba.

A mérkőzés előtt Xisco Munoz vezetőedző dolgát megnehezítette néhány sérülés, a régóta harcképtelen Dimun mellé Kacsaraba és Andzouana is kidőlt. Talán a szomorú hangulat, esetleg a hideg hétköznap este hatása volt, de az első tíz percben csak a túlzott óvatkoskodás jelezte, hogy ez egy tétmérkőzés, a színvonal egyáltalán. A DAC játékát komoly tanácstalanság és pontatlanság jellemezte.

A mérkőzés első izgalmas pillanataira 27 (!) percet kellett várni, a Dukla-védők bizonytalansága után azonban Trusa és Almási sem tudott igazi ziccert teremteni. Két perccel később is hasonló szituációra került sor: Trusa elvette a labdát a bizonytalankodó Mensahtól, aztán szörnyen pontatlanul lőtt.

A 33. percben a vendégek kihasználták a DAC-védelem első megingását: Ortiz és Brunetti is bizonytalan volt, a labdára lecsapott Hanes, aki 40 méterről a hálóba emelt – hogy kerek legyen a történet, azt is meg kell jegyezni, hogy Popovics védhette volna az emelést, de rutintalanul nyúlt a labda után – 0:1.

A DAC-játékosok reakciója a gólra (értsd: az eddiginél is könnyelműbb labdavesztések, bizonytalanság és passzivitás) felpaprikázta a B-közép szurkolóit, akik először immár menetrendszerűen elbúcsúztatták Xisco Munozt, majd kifejezték vágyukat a világ egyik legegyszerűbb dolga iránt: focit akartak. De hiába, amit a sárga-kék játékosok műveltek a pályán az első félidőben, az még nyomokban sem emlékeztetett focira.

Nyár óta bőven van miből válogatni, de az első negyvenöt perc kétségtelenül versenybe szállt a „legrosszabb produkció” címért a szezonban.

Munoz is érezhette, hogy ez vállalhatatlan, mert a szünetben hármas cserére szánta rá magát: az öltözőben maradt Bajo, Vitális és Almási, de a spanyol edző tulajdonképpen bárkit lecserélhetett volna.

A második félidő DAC-mezőnyfölénnyel kezdődött, de az 53. percben már Popovics bravúrja kellett ahhoz, hogy Veselovský megpattanó lövése után ne 0:2 álljon az eredményjelzőn. A cserék nem hozták meg az egyenlítéshez szükséges lendületet, bár Ramadannak volt három érdekesebb próbálkozása három egyéni akció végén. A szíriai szélső mindháromszor pontatlan volt, viszont becsületére legyen mondva, ő volt az egyetlen, aki egyáltalán próbálkozott.

A túloldalon a minimum is elég volt a gólhoz: a 75. percben egy lapos beadásba lyukat rúgott Csinger, a mögötte leselkedő Rymarenkónak pedig így végtelenül egyszerű dolga volt – 0:2.

„K*urva gyenge, mi a f*sz van, Adiós, Auf Wiedershehen, Hol a csapatunk?” – percenként lement a teljes repertoár a B-közép részéről, a meccs közbeni hangulat pont olyan gyászos volt, mint a meccs előtti, csak épp máshogyan.

A 2:0-s vereséggel a DAC elbúcsúzott a kupától. A szurkolóknál már meccsek óta betelt a pohár, de nehéz elképzelni, hogy a vezetőség megtartja pozíciójában Munozt. A lefújás után a játékosokat is odahívták egy alapos fejmosásra a szurkolók...