Ültünk a lócán...

Ültünk a lócán, néztük a kora őszi napsütés által újra előcsalt miniszoknyákat, szívtuk sutyiban a cigit a kisváros parkjában, a söntés és a buszmegálló felőli részen. Gimnazisták voltunk, miénk volt a világ, ide nekem az orosz lányt is szemlélettel, magabiztosan, 16 évesen. Álmodtunk a világról, vitatkoztunk, ki tud több szót németül és angolul. A kisváros pedig élte közben mindennapos életét, indulgattak a buszok, néha egy-egy fura figura jött hozzánk cigit kérni a söntésből. Aztán megjelent Zümi bácsi, a város komikus és feledhetetlen figurája. Neki mindenki egyszerűen „szőrikém” volt, mindenkitől kedélyesen megkérdezte, hogy vannak a kopoltyúi, mert az övéi berozsdásodtak és jó lenne néhány centiliternyi bármilyen fajtájú alkoholtartalmú itallal a rozsdát eltávolítani, mert mindjárt menten megfullad. Szerettük az öreget, kicsit le is néztük a magunk kamaszos flegmaságával, de ezen az októberi napon feledhetetlen leckét kaptunk tőle. Zümi bá azelőtt komoly és köztiszteletnek örvendő úriember volt. Családja a város egyik iparos famíliájaként élte a polgári élet hétköznapjait és ünnepeit. Autójavító műhelyük talán a régi megyében egyedülálló volt. Itt szakemberkedett Zümi, mint elektroműszerész. Aztán a II. világháború utáni években mindene elment. Ekkor valami eltört benne és a lejtő, a szesz lejtője vonzotta már csak leginkább. Hanyag eleganciája, munkaruhához felöltött kopott szmokingkabátja mégis tekintélyt adott. Bolondnak nézték, néztük, mígnem ezen az ominózus októberi napon be nem tévedt a városka főterére egy nyugati rendszámú Mercedes. Az úrvezető kiszállt, a tömeg megdermedt, mivel németül próbált értekezni a járókelőkkel. Zümi bá egyet rántva a bő munkaruhán megigazította a foltos szmokingkabátot, odament, majd folyékony németséggel úgy tíz percig eltársalgott az úrral. Leesett állal néztük és szégyenkezni kezdtünk. Az idegen a beszélgetés végén tárcáját elővéve egy bankót adott át, majd sűrű köszöngetéssel elbúcsúzott. Zümi bá pedig komótosan visszaballagott a söntésbe és nagyvonalúan rendelt: „Egy rundót a kontómra, Erzsike! Rozsdás kopoltyúimnak rosszat tett a sok német.” Másnap némettanárunk meglepetten konstatálta, hogy kezdjük komolyan venni az idegen nyelvek fontosságát.