Danko, a muffin

Robert Fico a hetet azzal indította, hogy a koalíciós partnereinek ultimátumszerűen megüzente: vagy egy héten belül rendet raknak a képviselőik között, vagy jön a kormányátalakítás, ami fájdalmas lesz, hiszen pozíciókat fognak veszíteni. És ha ez valakinek nem tetszik, akkor érkeznek az előre hozott választások. Egy ilyen radikális bejelentést sokféleképp lehet fogadni. Például ígérettétellel a problémák megoldására, csendes tárgyalásokkal vagy akár csak azzal, hogy az ember alszik egyet, hogy tiszta fejjel gondolja át a tennivalóit. Danko egy másik utat választott: azonnal egy terjedelmes nyílt levélben teregette ki a koalíció szennyesét, és bírálta a miniszterelnököt, miközben valamiért az eszébe se jutott se a konstruktív hozzáállás, se az önreflexió.

A felhalmozódó koalíciós konfliktusok nagy részében ugyanis Danko keze volt benne. A politikus pár hónappal a választási győzelem után elindult Pellegrinivel szemben az elnökválasztáson, hogy csak a furcsa autóbalesete és gyenge támogatottsága miatt lépjen vissza, akkor se a partnere javára.

Hónapokig zsarolással szabotálta a házelnök-választást, és kultúrharcot hirdetett a saját kormányán belül, miközben mindent elkövetett a kulturális intézmények leuralására. A rendteremtés közben úgy összeveszett Rudolf Huliakkal, hogy azóta sem hajlandóak komolyabban szóba állni egymással. Mikor januárban végre lecsillapodtak a kedélyek, Danko a nyugodt és konstruktív egyeztetések helyett inkább az oroszországi szupermarketeket járta, hogy azzal büszkélkedjen, mennyivel olcsóbbak a moszkvai áruk. Eközben pedig pártja, az SNS támogatottsága stabilan öt százalék alá süllyedt, mert még az oroszbarát-konspiratív színtéren is nála sokkal hitelesebb politikusok igyekeznek magukhoz vonzani a szavazókat. Jelenleg még az sem világos, hogy Dankónak mi a válasza a koalíció nyilvánvaló problémáira – hiszen sem tárgyalni, sem engedni nem hajlandó. A látszólagos eszköze a hangoskodással vegyített zsarolás, miközben az SNS simán a legtöbbet veszítheti egy előre hozott választáson. Mindezt egy minisztérium megtartásáért. Az egyedüli konstruktívnak mondható követelése a parlamenti képviselői székek pártokhoz kötése, amihez egyébként kormánytöbbség kellene. Az meg nincs, egyebek közt Danko miatt, és pont ezt a problémát kéne először megoldania a koalíciónak, mielőtt bármi máshoz kezd.

Mikor Muffin a rajzfilmben csapkod és nem akarja visszaadni a kölcsönkért könyveket, vagy egy kislány zokogva csokis joghurtot kér reggelire (miközben az nincs otthon), az a maga módján ugyanannyira irreális és teljesíthetetlen, mint Danko követelései. De az első szereplő csak képzeletbeli, a második egy óvodás, Danko meg egy koalíciós párt elnöke. Aki konkrétan az ország irányításáért felel, törvényeket szavaz meg és javasol, a kezében a sorsunk. Na ebbe gondoljunk bele...