(trend)
Szlovákia már nem vonzza a külföldieket úgy, mint régen
![.](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/2025-02/trend.jpg.webp?itok=i5l2ju2g)
Tavaly 2,17 millió külföldi töltötte nyaralását Szlovákiában, ami a független köztársaság történetének második legjobb eredménye. Ennek ellenére a látogatószám még mindig elmarad a rekordév 2019-től, amikor is a belföldi szálláshelyeken 6,43 millió turista szállt meg.
„A Cseh Köztársasághoz képest, amely már 2023-ban túllépte a korábbi COVID előtti szintet, mi már második éve elmaradunk” – nyilatkozta Tomáš Boháček, a 365.bank elemzője. Az országon belüli fejlődés azonban nem egyenletes. Az adatok azt mutatják, hogy a Magas- és Alacsony-Tátra legkeresettebb helyszínei a síelési szezonban már a szálláskapacitások határán vannak – írja a Trend magazin.
„A téli szezon kezdetét ez megerősítette. Decemberben az egy évvel korábbihoz képest a belföldi látogatók száma hét, a külföldieké pedig tizennégy százalékkal nőtt. Éppen az Zsolnai és Eperjesi kerületekben haladták meg a decemberi eredmények a rekordév, 2019-es számokat” – tette hozzá T. Boháček.
Érdekesség, hogy tavaly a Zsolnai kerület rekord számú külföldi turistát fogadott, ugyanakkor csökkent a belföldi látogatók száma. A legkeresettebb turisztikai célpontok közé tartozik Terhely (Terchová) és a Vrátna-völgy, míg a pihenőprogramok a Rajecfürdő (Rajecké Teplice) fürdőibe vonzzák a látogatókat. Ide gyakran érkeznek külföldi vendégek is, mivel a német nyelvű országokban nincs annyi gyógyforrás, mint Szlovákiában. A külföldi kereslet azonban növeli az árakat – közölte a Trend magazin.
A szlovák turizmus előtt kedvező év áll. Az áfakulcs a szálláshelyek esetében tavalyi 10%-ról 5%-ra csökkent, ami növeli a belföldi szálláshelyek versenyképességét. A belföldi látogatók érdeklődését a 275 eurós rekreációs utalvány is támogatja.
![trend trend](/sites/default/files/styles/image_scaled_w800/public/image_entities/2025-02/graf.jpg.webp?itok=t8TSS0OK)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.