Ukrán november

Vitathatatlan, amit az ukrán ellenzék állít: ezekben a napokban-hetekben történelmet írnak legnagyobb szomszédunknál. Az is teljes mértékben érthető, amit az ukrán értelmiség tiszteletre méltó, bár olykor fellegekben járó képviselői megfogalmaztak: októberben-novemberben egy öntudatra ébredt, új európai nemzet született. Talán jobban megértjük őket, ha párhuzamként elfogadjuk, hogy az ukránok ezekben az órákban élik át a maguk nyolcvankilenc november tizenhetedikéjét, függetlenül attól, milyen lesz a végeredmény. A helyzet áttekinthetetlen, szinte minden benne van a pakliban, ezt az a példátlan diplomáciai lépés is érzékelteti, hogy minden uniós tagország meghallgatásra hazarendelte kijevi nagykövetét.

Juscsenko népi hőssé magasztosult, arcán a második ellene elkövetett merénylet jól látható nyomai is ezt az imázst erősítik. Korrupcióellenes harcot ígér, átláthatóságot a gazdaságban. Volt jegybankelnökként és kormányfőként – amíg a Kucsma-klán nem menesztette – tudja jól, miről beszél: a szkeptikusok szerint szinte lehetetlen vállalkozásról. Történelmi a szituáció, de sokkalta bonyolultabb a fekete és fehér közötti választásnál. Egyes becslések szerint az ukrán gazdaság 55 százaléka tartozik a klánok, a gazdasági maffia által működtetett szürke gazdaság kategóriájába, vagyis ellenőrizhetetlen, megadózhatatlan, kiismerhetetlen. Ez több pénz, mint amennyit elképzelni lehet. Több annál, mint amennyit egyszerű kormányintézkedésekkel európaihoz hasonlatos ösvények felé lehetne terelni. És azt is csak találgatják, mindebből mennyit tesznek ki a tisztán orosz vagy ukrán–orosz érdekeltségek.

A másik oldal, amelyet a hirtelen előtérbe tolt, ukrán Lukasenkónak is nevezett Janukovics kormányfő neve fémjelez, az autoritatív, putyini rendszerben látja a megoldást. Nem mellékes: a szemérmetlenül meggazdagodott oligarchia pedig a büntetlenséget. A büntetett előéletű Janukovics csak olyasmit ígért a választóknak, ami egyúttal közelebb viszi Kijevet Moszkvához. A cél valamiféle ukrán–orosz politikai és katonai uniószerűség, amely az olyan autoritatív rezsimekkel kiegészülve, mint a fehérorosz, a kazah, egyfajta posztszovjet tömb lehetne a terjeszkedő nyugati befolyással szemben. Nagyszabású orosz geopolitikai játszma is ez, Putyin jól látja, az USA-nak mint egyedüli szuperhatalomnak a nemzetközi tekintély- és térvesztésével keletkezett hatalmi űrt be lehet tölteni, s erre az EU egyelőre alkalmatlan.

Bár a köztudatban nem úgy él, Ukrajnára úgy kell tekinteni, mint európai nagyhatalomra. Geopolitikai jelentősége minimum a balti államokéhoz hasonlítható, ez utóbbiakkal szemben azonban természeti erőforrásai óriásiak. Ukrajna így igen erős játékos lehet az európai nagypolitikában, ezért annyira fontos az unió számára is, ami ott történik. Ideológiailag, értékrendjében már kettészakadt az ország, némi egyszerűsítéssel: egy nyugatbarát nyugati és egy oroszbarát keleti részre. De hogyan tovább?