Új tagok: kinek a kárára?

A spanyol katolikus, monarchista, konzervatív lap szerint a EU bővítésének költségeit a tagországoknak közösen kell vállalniuk, és nem engedhető meg, hogy az új tagok felvétele kizárólag a déli országok (Spanyolország, Portugália és Görögország) kárára, a regionális fejlesztésre szánt alapok draszti

A spanyol katolikus, monarchista, konzervatív lap szerint a EU bővítésének költségeit a tagországoknak közösen kell vállalniuk, és nem engedhető meg, hogy az új tagok felvétele kizárólag a déli országok (Spanyolország, Portugália és Görögország) kárára, a regionális fejlesztésre szánt alapok drasztikus és hirtelen megvonásával történjék. „Országunk az egyik olyan tagállam, amely a legtöbb hasznot húzta társai szolidaritásából. Az országutak és a repülőterek számának növekedése, a falusi életszínvonal emelkedése, az ipari fejlődés és a látványos modernizáció nagy részben a strukturális és kohéziós alapok segítségével volt lehetséges” – fejtegeti a lap. Hangsúlyozza, hogy Spanyolország megtartotta a játékszabályokat, és hozzájárult a gazdag országok piacának kiterjesztéséhez. „Annak a szolidaritásnak, amelyet országunk kapott, most az új tagok felé kell irányulnia, de egyetlen ország sem várhat el állandó támogatást” – jegyzi meg. Az ABC szerint az új helyzetben attitűdváltásra van szükség. „Spanyolországnak vállalnia kell, hogy megváltozik politikai felelőssége. Ahogy csökken a segítség, úgy lesz egyre nagyobb szükséges elismerni országunk politikai súlyát az EU-ban. Spanyolországot el kell ismerni mint modellt, mint a klub egyik fontos tagját” – így az ABC.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?