Együttműködés helyett sértődött üzengetés – összekapott Fico és a KDH

fico majersky
Pozsony |

Néhány héttel ezelőtt még úgy tűnt, hogy a hirtelen megnyitott kultúretikai kérdések menthetik meg Robert Fico kabinetjét a bukástól. A miniszterelnök alkotmánymódosítást javasolt, a terve pedig az volt, hogy magához édesgeti a kereszténydemokratákat. A KDH azonban gyorsan tudatosította, mire megy ki a játék, így kosarat adtak Ficónak. Az együttműködésről szövögetett álmok így gyorsan sértődött üzengetésbe torkolltak.

A KDH elnöke, Milan Majerský két héttel ezelőtt zárta ki először annak lehetőségét, hogy pártja támogassa a kormányfő, Robert Fico (Smer) által szorgalmazott alkotmánymódosítást. Bár Fico nagy reményeket fűzött az együttműködéshez, ami akár még a koalíciója hirtelen elolvadt többségét is ellensúlyozhatta volna, a helyzet alakulása váratlan fordulatot vett.

Fokozódó ellentétek

„Ez egy hamis játék a miniszterelnök részéről” – jelentette ki Milan Majerský, aki szerint Fico kizárólag azért állt elő a témával, mert az engedetlen képviselői száma folyamatosan emelkedik, a lázadókkal azonban képtelen kompromisszumra jutni. Majerský ennek kapcsán arra emlékeztette a kormányfőt, hogy mostanság a 76-os parlamenti többség összekaparása is komoly gondot okoz a kabinetjének, az alkotmánymódosításhoz pedig még ennél is több, egészen pontosan 90 honatya támogatására lenne szükség.

Meggyőződésem, hogy a javaslat végül nem kerül a plénum elé, hiszen még a KDH 11 szavazata sem lenne elegendő, hogy Fico módosítása átmenjen. Arról nem is beszélve, hogy komoly kétségeim vannak, hogy a koalíció összes képviselője támogatna– e egy ilyen változtatást 

– magyarázta a KDH elnöke. Robert Fico azonban nem vette különösebben a szívére a kereszténydemokraták ellenállását, továbbra is egyeztetni szeretett volna a tömörüléssel.

A KDH elnöke ezt látva a hétvégén még a korábbinál is élesebb határvonalat próbált húzni a mozgalma, valamint a kormánypártok közé. 

A koalíciónak a saját szavazataival kell beérnie. Nem a választási időszak elején vagyunk, a politika helyzet azóta jelentősen megváltozott

– szögezte le Milan Majerský a Joj televízió politikai műsorában, majd azt a lehetőséges is elutasította, hogy az általa vezetett tömörülés támogatná Richard Raši (Hlas) házelnökké választását. Döntésüket azzal indokolta, hogy „szégyenteljes”, amit az elmúlt hetekben a kormányzó triótól láthattunk.

A miniszterelnök nem fogadta túl jól az elutasítást. Robert Fico videóban üzenet a kereszténydemokraták elnökének, amiben farizeusnak nevezte Majerskýt, aki állítása szerint igen előkelő helyen állt a sorban, amikor kabinetje a legutóbbi kihelyezett ülésen „pénzt osztott”. A KDH vezetője sem maradt Fico adósa, így közölte megyeelnökként a régióban élő embereknek kért támogatást, nem magának.

Annak ellenére, hogy esetenként némi közeledés mutatkozott a kormánypártok és a KDH között, Milan Majerský éppen akkor törte darabokra a kormányfő, Robert Fico együttműködésről szövögetett terveit, amikor a negyedik Fico-kormány helyzete egyre bonyolódik. 

Új együttműködés körvonalazódik

Bár a Smerrel való együttműködést kizárták, a KDH finoman a legnagyobb ellenzéki párt felé kezdett tolódni. Majerský ugyanis egyértelműen kijelentette, a kormánypártok nyílt felhívásai ellenére úgy vélik, a házelnök-helyettesi tisztség a Progresszív Szlovákiát illeti.

Szerepelnek a programjukban olyan kultúretikai kérdések, amikkel nem értünk egyet, ha ezeket félre tudják tenni, akkor semmi akadálya a közös munkának 

– szögezte le a progresszívek kapcsán a kereszténydemokraták elnöke.

Nem teljesen veszett ügy az alkotmány módosítása

Ha a KDH-n múlik, akkor a Robert Fico által belengetett módosítás nem kap zöld utat, ez azonban nem azt jelenti, hogy a kereszténydemokraták letettek róla, hogy megvalósítsák ezt az elképzelést. Milan Majerský ugyanis bejelentette, csütörtökön bemutatják a saját javaslatukat, amivel állításuk szerint a liberális pártok egy része is rokonszenvezhet.

A kormányfő, Robert Fico még január végén tárta a nyilvánosság elé a javaslatát, ami lehetővé tenné, hogy az alkotmányban egyértelműen leszögezzék, hogy Szlovákiában csak két nem, férfi és nő létezik. A miniszterelnök emellett több másik kultúretikai kérdés kapcsán is változtatásokat szeretett volna eszközölni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?