Brit miniszterelnök: Ukrajna számára biztosítani kell a NATO-csatlakozás lehetőségét

Keir Starmer

Keir Starmer brit miniszterelnök szerint Ukrajna számára biztosítani kell a NATO-csatlakozás lehetőségét.

Starmer, akivel az ITV brit kereskedelmi televízió csütörtöki hírműsora készített interjút, kijelentette azt is, hogy Ukrajna sorsáról Ukrajna nélkül nem lehet tárgyalni.

Arra a felvetésre, hogy Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter előző napi nyilatkozatában gyakorlatilag elvetette Ukrajna NATO-tagságának lehetőségét, a munkáspárti brit kormányfő úgy fogalmazott: ebben a kérdésben ő a tavalyi washingtoni NATO-csúcson egyhangúlag elfogadott álláspontot vallja, amely szerint „visszafordíthatatlanná” kell tenni az ukrán NATO-csatlakozás felé vezető folyamatot.

Starmer szerint nyilvánvalóan senki nem számol azzal, hogy Ukrajna „azonnal” a NATO tagja lehet, olyan folyamatról van szó, amely időbe telik.

Hangsúlyozta: Ukrajnában olyan békét kell elérni, amely nem csupán átmeneti tűzszünetet jelent, és nem arra szolgál, hogy Oroszország újra felfegyverkezzen és újrakezdje a háborút.

Arra a kérdésre, hogy Nagy-Britannia hajlandó lenne-e békefenntartó erőket Ukrajnába vezényelni a háború befejezése után, a brit miniszterelnök azt mondta: ezzel kapcsolatban nem kíván részletekbe bocsátkozni, de elfogadja, hogy a béke elérése után Ukrajnának „valamilyen formában biztonsági garanciákra” lesz szüksége, és Nagy-Britannia ebben szerepet vállal majd.

Starmer hozzátette ugyanakkor, hogy e biztonsági garanciákhoz szükséges az Egyesült Államok támogatása is, és a békefenntartás mikéntjének pontos kialakítását a NATO-n belül is koordinálni kell.

Ukrajnának független, életképes országnak kell maradnia a háború után is, és saját magának kell dönteni jövőjéről – mondta a brit miniszterelnök.

Hangsúlyozta: nem lehet Ukrajnáról olyan tárgyalásokat folytatni, amelyeknek Ukrajna nem részese.

Ugyanígy nyilatkozott nem sokkal korábban John Healey brit védelmi miniszter is.

Healey a NATO védelmi minisztereinek csütörtöki brüsszeli ülése előtt adott sajtónyilatkozatában arra reagált, hogy Donald Trump amerikai elnök előző nap bejelentette: telefonbeszélgetést tartott Vlagyimir Putyin orosz államfővel, akivel az ukrajnai háború befejezéséről szóló szakértői egyeztetések azonnali megkezdésében állapodott meg.

A Kreml nem sokkal később közölte, hogy Putyin meghívta az amerikai elnököt Moszkvába.

A brit védelmi miniszter csütörtöki nyilatkozatában úgy fogalmazott: a NATO-szövetségesek figyelemmel kísérték Trump előző esti bejelentéseit, és mindegyikük a tartós béke megteremtését, az agresszió kiújulásának elkerülését szeretné. Hozzátette ugyanakkor: nem szabad elfelejteni, hogy Oroszország továbbra is az ukrán határokon messze túlterjedő fenyegetést jelent.

Ebben a helyzetben „az én üzenetem úgy hangzik, hogy Ukrajnáról nem lehet Ukrajna nélkül tárgyalni, Ukrajnának bármilyen tárgyaláson központi szerepet kell kapnia” – mondta a brit védelmi miniszter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?