Méltánytalanul kevés figyelmet kapott a német T-online hírportál oknyomozó cikke, amely egy tavalyi orosz befolyásolási művelet feltárását folytatta. Talán emlékeznek rá, hogy az európai parlamenti választás előtt leplezték le egy több tagországra kiterjedő rendőrségi és titkosszolgálati művelet keretében a Voice of Europe nevű dezinformációs oldalt.
Magyar nyomok
![álhír k](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/2023-12/shutterstock_1973005382.jpg.webp?itok=IrH62a47)
Nem az volt az érdekes, hogy mit terjeszt, hiszen ilyenből sok száz outletet ismerünk, csak azért nem fogott volna bele a cseh szolgálat, hogy felgöngyölítse az ügyet, később partnerszolgálatokat is bevonva. A prágai székhelyű szervezet emellett ugyanis kifizetőhelyként működött európai radikáljobbos politikusok számára, akik hajlandóak voltak az orosz propagandával megegyező módon nyilatkozni, ilyen konferenciákon részt venni vagy cikket írni. Franciaországtól Szlovákiáig buktak le ismert arcok, akik elfogadtak pénzt vagy kriptovalutát a megtévesztő nevű Voice of Europe „újságtól”. Ezt szépen felszámolták tehát tavaly májusban.
A friss oknyomozás ennél sokkal aggasztóbb, ugyanis azzal a címmel indul, hogy magyar nyomokat találtak az orosz finanszírozásban. Anélkül, hogy az amúgy bonyolult személyes hálózatot itt bemutatnám, csak pár szereplőt bedobok: a francia, de jó brüsszeli és német kapcsolatokkal rendelkező Henri Malosse, aki Viktor Medvedcsuk személyes barátja, segítette is az ukrán fogságból való kiszabadulását. Ne felejtsük el: Medvedcsuk egyik lányának Putyin a keresztapja, az oroszok ukrajnai helytartójaként működött a háború előtt, amikor gyorsan menekülőre fogta. Malosse az orosz befolyásolási műveletek érdekes szereplője, Szocsiba szervezett AfD-s képviselőket tavaly ősszel egy orosz konferenciára, és lehetne sorolni a gyanús eseteket.
Csakhogy Malosse egyben a budapesti békemenet résztvevője is volt, sőt úgy tűnik, hogy kormányközeli alapítványokban is feltűnt. A brüsszeli European Conservative, amely a magyar kormány áttételes finanszírozásában indult nemzetközi konzervatív lap, az oknyomozás szerint közvélemény-kutatást finanszírozhatott Malosse egyik projektjében.
Ezek tehát olyan füstölgő puskacsövek, amelyek nem fognak tudni nagy közérdeklődésre számot tartani, ugyanakkor mi jegyezzük meg, hogy egyes kormányközeli entitások hogyan keverednek Putyin-közeli oligarchák társaságát élvező francia lobbistákhoz. A német oknyomozó cikk alighanem az AfD-s vonal miatt született meg, és épp szerdán találkozott Alice Weidel AfD-s társelnök Orbán Viktorral Budapesten. Meglátjuk, hogy lesz-e folytatása ennek a feltárásnak: és ha egy újságíró dolgozik ezen, akkor vajon mit csinálnak az ellenséges szolgálatok? Ki mindenki tudhat már többet? Elképesztő játszmák mehetnek a háttérben.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.