Kormányprogramot készít az SaS, és felkínálja a PS-nek és a KDH-nak

Branislav Gröhling

Kormányprogramot készít az SaS, és azt ellenzéki partnereinek, a PS-nek és a KDH-nak is felkínálja – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Branislav Gröhling pártelnök, hozzátéve, készek átvenni a kormányzást.

„Készek vagyunk átvenni a kormányzást előre hozott választás, vagy rendes parlamenti választás után, felkészülünk erre a kormányprogram és az egyes intézkedések tekintetében is. Megírjuk a kormány programnyilatkozatát és felkínáljuk a PS-nek és a KDH-nak, hogy valóban felkészülten vágjunk neki a választásnak, és leszögezzük a választók előtt, hogy nem fogunk veszekedni, hogy megállapodtunk, hogy megvannak a prioritásaink és képesek vagyunk kormányozni és előbbre vinni az országot” – szögezte le.

Gröhling rámutatott, hogy a kormánykoalícióban eluralkodott a káosz, válságban van a kormány, az emberek problémáival nem foglalkozik. „Nincs meg a parlamenti többsége, hogy megnyissa a parlamenti üléseket, törvényeket fogadjon el, és már egyáltalán nem bíznak meg egymásban a koalíciós partnerek” – kommentálta a helyzetet. Úgy véli, az egyetlen megoldás az előre hozott választás.

A kormánykoalíció folytatja a tárgyalásokat, Robert Fico (Smer) kormányfő jövő hétfőig, február 17-ig adott időt a Hlasnak és az SNS-nek a pártjukon belüli megegyezésre és a parlamenti kormánytöbbség visszaállítására. Ellenkező esetben beterjeszti Peter Pellegrini köztársasági elnöknek a kormány átalakítását. Andrej Danko SNS-elnök válaszul nyílt levelet írt Ficónak, és a koalíciós szerződés durva megsértésének nevezte a kormányfő eljárását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?