Új kezdet Irakban

Lehet fanyalogni azon, hogy az iraki választások nem voltak teljesen demokratikusak a terrorfenyegetettség és az idegen katonai jelenlét miatt. Mindkettő igaz, de kérdés, hogy erre hivatkozva kétségbe vonható-e a választások nyomán alakuló új kormány legitimitása. A hatvan százalék körülire becsült részvételi arány hozzávetőleg megfelel a demokratikus országok gyakorlatának, azzal a különbséggel, hogy aki Irakban elment szavazni, az tényleg az életét kockáztatta. Ilyen terrorfenyegetettség közepette Európában vagy Amerikában mindenki otthon maradt volna.

Jó másfél évtizede a Szovjetunió csatlósállamaiban, így nálunk is csak olyan választások voltak – ráadásul idegen katonai jelenlét mellett –, amelyeket a fejlett világ a demokrácia karikatúrájának tartott. A nemzetközi gyakorlatban akkoriban mégsem mondta senki, hogy a csehszlovák, bolgár, keletnémet stb. kormánnyal nem tárgyal, mert nem legitim. ĺgy az a frázisnak tűnő megállapítás, hogy az irakiak bizonyították: saját kezükbe akarják venni sorsuk irányítását, akkor sem lenne frázis, ha kiderülne, hogy a részvétel csak 40 vagy 50 százalékos volt.

Az más kérdés, hogy a vasárnapi választásokat a demokrácia győzelmeként értékelni túlzás. Irakban a demokrácia nem győzött, hanem elkezdődött. Talán. Ha minden jól alakul. Mert a veszélyek és kockázatok óriásiak. De még ezek előtt fontos megjegyezni: az iraki választások sikere lehetőség az európai–amerikai szembenállás csökkentésére is. Ha az iraki háborút ellenző európai hatalmak úgy döntenek, hogy a korábbi jó viszony helyreállítása érdekében segítenek Washingtonnak kimászni az iraki kátyúból, akkor ezt most arcvesztés nélkül megtehetik.

Vitathatatlan, hogy az új kormány legitimebb lesz a mostani átmenetinél, Allávi kabinetjét nem minden ok nélkül tekintették bábkormánynak. De a demokrácia nemcsak a választásokból áll, hanem folyamat, s most az a kérdés, hogy ezt a folyamatot, a választások utánra kitűzött politikai menetrendet az ellenállóknak sikerül-e felrobbantaniuk vagy sem. Sikerül-e felállnia az új nemzetgyűlésnek, az elnöki tanácsnak és a kabinetnek, sikerül-e augusztus 15-ig kidolgozni az új alkotmányt, október 15-ig népszavazásra bocsátani és december 15-ig az új alkotmány alapján megtartani az új parlamenti választásokat.

Mindez annak a függvénye, tud-e nagylelkű lenni a síita többség a hatalom korábbi birtokosaihoz, a szunnita kisebbséghez, amely bojkottálta a választásokat, de jelezte: részt akar venni a politikai folyamatokban. Ily módon éket lehetne verni a szunnita kisebbség és az eddig erre a közösségre támaszkodó szunnita-szaddámista felkelők meg külföldi fegyveresek-terroristák közé. Vagyis ez utóbbiak elvesztenék hátországukat, könnyebb lenne a felmorzsolásuk. Ha ez nem sikerül, akkor a lehető legrosszabb forgatókönyvek kaphatnak esélyt, beleértve a polgárháborút és az ország beláthatatlan következménnyel járó szakadását is.