Ügynökakták súlya

Ha csak azoknak a személyeknek a nyilatkozatait olvasnánk, akik a két ügynöklista nyilvánosságra hozatala után kínos helyzetbe kerültek, akkor úgy vélhetnénk, hogy legtöbben a csehszlovákiai kommunista titkosrendőrség manipulációinak áldozatai. Ha viszont Ján Langoš nyilatkozatait tekintjük mérvadónak, akkor egyértelmű a helyzet: az ŠtB valamennyi bejegyzése hiteles. Nyilvánvalóan hihetünk a Nemzeti Emlékezet Intézete (ÚPN) vezetőjének. Azzal a megjegyzéssel, hogy kivétel ezúttal is akadhat, amely erősíti a szabályt.

Példaként csehországi eseteket idézhetünk fel. Miután Prágában közzé tették az ottani névsort, tízezrek lapultak. Néhányan viszont bírósághoz fordultak jogorvoslatért. Jiřina Bohdalová, a neves színésznő és Vratislav Kulhánek, a cseh jégkorongszövetség elnöke sikerrel járt, mert semmilyen dokumentum sem bizonyította, hogy beszervezték volna őket. Kulhánek ügyében a volt titkosrendőr elismerte, hogy egykori társával, az érintett tudta nélkül jegyezték be őt ügynökként. Jogerős ítélettel mindkét felperest törölték a besúgók listájáról.

Valamikor az elmúlt évszázad kilencvenes éveinek a legelején ugyancsak peres úton védte meg becsületét egy, akkor már nyugdíjas szlovákiai magyar újságíró is, akit Leto fedőnévvel egy azóta már megszűnt pozsonyi napilap hozott hírbe. A mostani hazai jogszabály nem ad lehetőséget bírósági fellebbezésre. Érthetően, hiszen az ÚPN csupán a nyilvántartó füzetek hasonmását tette és teszi fel a világhálóra. Ám bárki kikérheti a róla vezetett aktákat, amelyekről csekély illeték fejében, ott helyben fénymásolatokat készíttethet. Ezeket nyilvánosságra hozhatja ő is, a sajtó is. Minden valószínűség szerint saját, egykori jelentéseivel szembesült, s ezek súlya alatt mondott le az egyik SDKÚ-s államtitkár, aki a nyolcvanas években Iglón ügyködött.

Homályos ügy viszont Ján Hirka emeritusz görög katolikus püspök története. Nyilván jóval többen hisznek a sokszor meghurcolt, tizenhét évig a rendszer ellenségeként nyilvántartott személyiség – a tudatos együttműködést cáfoló – nyilatkozatának, mint a tartótiszt egyetlen megmaradt jelentésének vagy az utolsó kelet-szlovákiai bejegyzésnek. Csehországgal ellentétben, nálunk Mečiar országlása óta nem hatályos a lusztrációs törvény. Ezért az ügynökakták révén érintett közéleti tisztségviselők és mások magatartásában elsősorban az említett dokumentumok nyilvánosságra hozatala a megoldás. További lépésükben pedig példamutató a református keresztyén egyházi zsinat állásfoglalása lehet – más vallásúak és világiak számára egyaránt –, amely csendes visszavonulásra szólítja az érintetteket.