Ugyan már?

 

De nem, ennél rosszabb, mert a múlt héten úgy járt el, mintha a hivatalban lévő pápa a Szentírást bírálná felül. Mert ami a pápának a Biblia, az Macejkovának az Alkotmány. Meg a jog. Egy kis emlékezetfrissítés: Macejková, amint a parlament jóváhagyta az új alkotmánybírósági eljárási törvénytörvénymódosítást, azon nyomban kiosztotta Čentéš ügyét a szerinte megfelelő szenátusnak. Azaz, olyan jogszabály szerint járt el, amely még nem hatályos. A törvény érvényessége és hatályossága két olyan fogalom, amivel a jogtudományi karon az első tanév végén minden joghallgatónak tisztában kell lennie, ellenkező esetben kirúgják – hogy a jogászok ne morogjanak, pontosan fogalmazunk: megszűnik a hallgatói jogviszonya. Azt még valahogy lenyelnénk, ha egy-egy ügyész, jogász-hivatalnok valamely alapelvre nem emlékezik pontosan, bár elég nagy szégyen az is. De hogy az alkotmányosság legfőbb őrzője, aki döntései által nemcsak jogértelmező, hanem esetenként jogforrás is, ne tartson be jogi alapelveket, az már botrány. Brňák alkotmánybíró, akinek parlamenti nemzeti párti munkájára a közéletet figyelők bizonyára jobban emlékeznek, mint jogtudori megnyilvánulásaira, azonnal figyelmeztette társait, hogy az eljárás nem kóser, és felszólította az AB elnökét, járjon el jogszerűen. Hát, mit mondjak, talán inkább arra kérte volna, hogy azonnali hatállyal mondjon le, és nézze meg, mikor indul az első IC Kassáról, mert igaz ugyan, hogy „quod licet Iovi, non licet bovi” (amit szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek), de azért Jupiter se teheti meg bármikor azt, amit egy ökör. Macejková viszont már sok mindent megtett azért, hogy ne legyen a jogász szakma jupiteri nagyságú tekintélye. Persze, mindettől nem lesz olcsóbb a kenyér, mondhatná az egyszeri választó. A politikai kommentátornak viszont kötelessége kimondani: igenis, olcsóbb lesz a kenyér – ott, ahol a szabályok mindenkire érvényesek, ahol a bíró az elsőszámú bajnoka a jog uralmának, s akkor még csak a leírt törvényekről szóltunk. Mert ehhez hozzájárul ám egy olyan apróság is, mint az ethosz, erkölcs, valami, ami nem írható elő, nem fogalmazható meg pontosan. De ha nincs ott a Legfelsőbb Bíróság vagy az Alkotmánybíróság gyakorlatában, akkor a köz, amely a jog és a bíróság által elmarasztalt embert kitessékeli a jobb társaságokból, lassan nem figyel majd oda a bírósági döntésekre, az elmarasztalást vagy az ítéletet hatalmi elnyomásnak tartja és a bűnözőt nem rekeszti ki a társadalom perifériájára. Ott, ahol se ethosz, se jog a jogérvényesítőknél, csak idő kérdése, hogy a peres ügyek megoldására mikor veszik elő a kaszát, kapát, baseballütőt vagy a lőfegyvert. S ahol nem működik a jog, ott a kenyér is drágább, mert mint ahogyan a közútból ki lehet lopni a betont, a kenyérből is a lisztet. Tehát, kedves olvasó, Macejková viselkedése közvetetten a kenyér árát is befolyásolja. Ugyan már, legyinthetnénk az egészre, biztos, hogy az államfő aláírja a módosítást, biztos, hogy bekerül a törvénytárba, és akkor Macejková úgyis megteheti, amit meg akart tenni. Igen ám, de ez a nagy sietség minden logikai elemzés szerint azoknak ad igazat, akik azt mondják, sietett volna Čentéš-ügyben értelmezhető, egyértelmű és bölcs döntést hozni az elmúlt két évben, ne most törje el a lábát a nagy rohanásban. Mert azt is mi fizetjük meg a társadalombiztosítás révén. Az Alkotmánybíróság pedig nagy reformra szorul. Csak nem lesz, aki véghezvigye.