Történelmi EU-csúcs Dániában

Legkorábban holnap estére dőlhet el, mennyire és milyen értelemben indokolt e minősítés. A csúcs legfontosabb tétjével és témájával, a 2004-re tervezett, tíz országra kiterjedő bővítés pénzügyi feltételeinek a meghatározásával kapcsolatban még a legutóbbi napokban is sok volt a bizonytalanság.

A több szempontból valóban sorsdöntőnek ígérkező találkozó előtt még azt sem lehet biztosra venni, sikerül-e lezárni a tanácskozást a tervezett időpontban, péntek este, vagy hosszabbításra lesz szükség. Elsőként ezt maga az EU soros dán elnöksége ismerte el azzal, hogy már jó előre négy napra foglalta le a Bella Centert, a csúcs helyszínéül szolgáló kiállítási központot.

Koppenhágában 28 ország – a 15 EU-tagállam és a 13 tagjelölt – első számú vezetői próbálnak pontot tenni annak az évek óta tartó, rendkívül bonyolult tárgyalási folyamatnak a végére, amelynek eredményeként 2004. május 1-jén tíz új tagországgal bővülhet az unió.

Állást kell foglalniuk emellett az e körből egyelőre kimaradó három tagjelölt csatlakozási folyamatának jövőjével kapcsolatban is. Bulgáriának és Romániának várhatóan megígérik, hogy részletesebb menetrendet és nagyobb anyagi támogatást fognak kapni céljuk, a 2007. évi taggá válás eléréséhez. Törökország esetében arról kell dönteniük, hogy Ankara egyre nyomatékosabb sürgetésének eleget téve kitűzik-e végre a csatlakozási tárgyalások megkezdésének időpontját.

Ha minden a résztvevők által kívánt menetrend és forgatókönyv szerint zajlik, a csúcs kétségkívül rá fog szolgálni a „történelmi” jelzőre. Lezárhatja a Koppenhágától Koppenhágáig tartó nagy ívű, csaknem egy évtizedes fejlődésmenetet, amelynek kezdetén, 1993-ban az akkori tizenkettek a dán fővárosban fogalmazták meg az uniós tagság ismérveit, a végén pedig ugyanitt nyilváníthatják befejezettnek a csatlakozási tárgyalásokat az ezeknek eleget tévő tíz országgal. Ennek most már csak az az egyetlen feltétele maradt, hogy a csatlakozás pénzügyi-költségvetési feltételeiről is meg tudjanak egyezni Ciprussal, Csehországgal, Észtországgal, Lengyelországgal, Lettországgal, Litvániával, Magyarországgal, Máltával, Szlovákiával és Szlovéniával.

A tíz országgal – hol együtt, hol külön-külön, hol hivatalos fordulókon, hol kötetlen keretek között – folytatott tárgyalások rendkívül intenzív finisében a kétoldalú, országspecifikus, technikai jellegű problémák túlnyomó többségét sikerült rendezni. A koppenhágai csúcsra két olyan kérdéskör maradt, amelyek a politikailag legkényesebbek és gazdasági kihatásaikat tekintve is a legfontosabbak közé tartoznak: az újonnan csatlakozó országok unión belüli költségvetési pozíciójának alakulása és a mezőgazdasági termelőiknek járó közvetlen jövedelemkiegészítő támogatások ügye.

Az EU mindeddig elszántan tartotta – és várhatóan még az utolsó pillanatokban, Koppenhágában is tartani fogja – magát ahhoz az álláspontjához, amely szerint a bővítés pénzügyi keretei adottak, mégpedig az 1999. márciusi berlini csúcson rögzített szinten, amelyen semmi szín alatt nem hajlandó túllépni. A tíz tagjelölt ugyanilyen elszántan hangoztatja, hogy a berlini keretek között is maradt még annyi tartalék, amennyiből az unió kényelmesen kielégíthetné a csatlakozás pénzügyi feltételeivel kapcsolatos igényeiket.

A soros dán elnökség két hete kompromisszumosnak – bár egyúttal véglegesnek is – szánt javaslatcsomagban próbálta közelíteni az egymástól meglehetősen távoli álláspontokat. Ajánlatai az agrárkifizetéseket tekintve nem nagyon tértek el az Európai Bizottság eredeti tervétől. Eszerint az új tagok gazdái a csatlakozás utáni első évben az uniós szint 25 százalékának megfelelő támogatásra lennének jogosultak; a következő két évben ez 5-5, majd évente 10 százalékkal emelkedne, s így egy meglehetősen hosszú, kilencéves átmeneti idő után érné el az akkori uniós szint 100 százalékát. Könnyítésként azonban lehetőség lenne e keretek nemzeti forrásokból történő kiegészítésére, de csak a mindenkori uniós szint 20 százalékának megfelelő mértékben.

A hét elején tartott külügyminiszteri és főtárgyalói szintű konzultációkon három tagjelölt – Ciprus, Észtország és Szlovákia – elfogadhatónak minősítette az elnökségi ajánlatokat, s ezzel a maga részéről voltaképpen lezárta a csatlakozási tárgyalásokat. A többi hét ország változatlanul úgy véli, hogy a támogatások induló hányadát emelni, az átmeneti időszakot pedig rövidíteni kellene; első számú vezetőik ezzel az állásponttal utaznak Koppenhágába. A közösségi költségvetéshez való viszonyát illetően ugyanez a hét ország azt tekinti elérendő célnak, hogy csatlakozása után átmenetileg se kerüljön „pénzzavarba”. Pontosabban, mivel ez a veszély forma szerint sem fenyeget, nettó költségvetési pozíciója érzékelhetően javuljon a taggá válás előtti utolsó évekhez képest. Ehhez hozzásegíti őket, hogy tagságuk első évében, 2004-ben a közös költségvetésbe fizetendő hozzájárulásuknak csak a kétharmadát kell teljesíteniük, mert a csatlakozás csak májusban lesz esedékes. Emellett ebben az évben az unió „készpénzáramlást megkönnyítő” átalánnyal is igyekszik enyhíteni a gondjaikon. A következő két évben azonban már – legalábbis az elnökségi javaslatok szerint – e két könnyítés egyike sem lenne érvényes. Magyarország például a 2004-es évet érintő javaslatokat már elfogadta, de 2005-re és 2006-ra további – összesen félmilliárd eurót meg nem haladó – költségvetési visszatérítésekre tartana igényt.

A csúcs előtti utolsó napokban sem az unió, sem az elnökségi ajánlatokkal még vitázó tagjelöltek nem mutatták túl sok jelét az engedékenységnek, legalábbis a nyilvánosság előtt. Rugalmasságról, nagyvonalúságról, politikai bátorságról, realitásérzékről az egymásnak címzett üzeneteik szóltak. De az is nyilvánvaló volt, hogy mindeközben a színfalak mögött szinte szünet nélkül intenzív alkudozások és számolgatások folynak. Minden valószínűség szerint ez – az unióra egyébként roppant jellemző – kettősség nyomja majd rá a bélyegét a koppenhágai csúcsra is. Egészen addig, amíg – szerencsés esetben már péntek éjszaka – elérkezik „az igazság pillanata”.