Török és amerikai érdekek

Ennek ellenére már pusztán az ország fekvésének földrajzi leírása is sok mindent sejtetni enged. Törökország Európa és Ázsia határán fekszik, ráadásul területének nagy része közel áll Ázsia és Afrika találkozásához, valamint a Kaukázus térségéhez, amely szintén fontos észak–déli és keleti–nyugati összekötőkapocs Eurázsiában. Mindezeken túl természetes szárazföldi hidat képez Európából a Kaukázustól délre fekvő területeken át Közép-Ázsia felé. Hála a Közel-Keletre hosszan benyúló Anatóliának, a török területek nagyon közel esnek a térség olajforrásaihoz is (az észak-iraki, Moszul környéki olajmezők pedig kifejezetten a „határ másik oldalán” vannak), amelyek a legnagyobbak a világon: Irak, az Öböl-térsége, Irán, Azerbajdzsán, Közép-Ázsia. Ezen kívül Törökországnak nagyon hosszú, több ezer kilométeres földközi-tengeri és fekete-tengeri partvonala van, ráadásul az említett két tengert összekötő tengerszorosok, a Boszporusz és a Dardanellák is török ellenőrzés alatt állnak. Figyelembe véve földközi-tengeri partvidékének hosszát és helyzetét, viszonylag közel terül el a Szuezi-csatorna és a levantei partvidék is. Előnyös fekvésének következtében (is) Törökország mindig is előkelő helyet foglalt el a nemzetközi kapcsolatokban és a stratégák tervezőasztalán egyaránt.

Az Oszmán Birodalom hanyatlása után a törökök már inkább csak alanyai voltak a nagyhatalmak döntéseinek, igaz, nagyon fontosak. A britek számára évszázadokon keresztül rendkívül fontos volt Törökország támogatása, mert a Földközi-tenger keleti medencéjében ez volt az egyetlen hatalom, amely képes volt valamilyen mértékben ellenállni az orosz terjeszkedésnek. Miután az Orosz birodalom Szovjetunióvá alakulása sem jelentette a hagyományos déli orosz terjeszkedés befejezését, Törökország a hidegháború idején is megtartotta a Kelet-Mediterráneumban az oroszellenes, Nyugat-barát bástya szerepét. A 19. és a 20. század fordulóján Törökország fekvése az említett észak-déli irányú tengelyen kívül még egy kelet-nyugati irányú tengely létrejötte miatt is jelentős volt. Miután a németek elhatározták, hogy megépítik a Berlin-Bagdad vasutat (amely komoly veszélyt jelentett a britek egyiptomi és indiai pozícióira), nyilvánvalóvá vált, hogy a terv kulcspontja Törökország (akkor még a Közel-Kelet nagy része is török fennhatóság alatt állt, beleértve a mai Irak és Szíria területét is), így az ország a német–brit hatalmi vetélkedés egyik legfontosabb színterévé vált. A hidegháborúnak és az annak ideje alatt élvezett török pozíciónak köszönhetően Törökország bekerült a NATO-ba és a térségben az egyik legfontosabb amerikai szövetséges lett. Ezen kívül fontos tényező volt az is, hogy Törökország az iszlám hagyományokkal és kultúrával rendelkező országok közül egyedüliként mondható szekulárisnak. Ennek jelentősége abban rejlik, hogy a – többi iszlám országhoz képest – modern, fejlett, a Nyugattal szoros kapcsolatokat ápoló világi Törökország reális alternatívaként állhat az iszlám világban a fundamentalizmussal, szegénységgel és az USA, illetve Nyugat-ellenességgel szemben. A hidegháború végét követően Ankara – sok más országhoz hasonlóan – szintén elkezdte keresni helyét a Nap alatt. Ebben a folyamatban meghatározó elem volt, hogy radikálisan csökkent az orosz befolyás a Közel-Keleten és a Balkánon, ezáltal jelentősen megnőtt Törökország mozgástere. Sőt, a Szovjetunió széthullása után az új közép–ázsiai iszlám köztársaságokban és a Kaukázus térségében is Ankara a moszkvai befolyás ellenfeleként lépett fel. A törökök megkísérelik létrehozni a török államok közösségét, amely egészen a kínai határig terjedne, és magába foglalná a török nyelvű és etnikumú közép-ázsiai országokat. Megkönnyítette a törökök dolgát, hogy az új helyzetben gyakorlatilag egybeestek Törökország és a nagy szövetséges, az Egyesült Államok érdekei az említett térségekben. Ez fokozottan érvényes például Közép-Ázsiára, ahol egyre inkább megjelentek az iráni törekvések is Teherán régióbeli szerepének és befolyásának erősítésére. Ebben a helyzetben az USA számára sokkal elfogadhatóbb, ha az ottani űrt a szövetséges Törökország tölti ki, mint az ellenséges Irán, és az amerikaiak érdekében állt-áll az is, hogy Oroszország ne vonja ismét teljesen ellenőrzése alá a térséget.

A közép-ázsiai vezető szerepre törekvés egyik elemének tekinthető az is, hogy Ankara néhány hónapja átvette a britektől az Afganisztánban állomásozó nemzetközi békeerők (ISAF) vezetését is. A közel-keleti helyzet fontos eleme a szoros török–izraeli együttműködés is. Ez a kooperáció rendkívül intenzív például a hadiipar területén is, ami azért is fontos, mert Izrael és Törökország a Közel-Kelet egyértelműen legerősebb katonai hatalmai. Az említett tengelynek elsősorban Szíria-ellenes éle van, mivel Damaszkusz mindkét ország számára komoly veszélyforrás (természetesen a körből nem zárható ki Irak és Irán sem). Ezen kívül azonban kettőjük szövetségének fontos következménye a török és az izraeli pozíciók kölcsönös megszilárdítása is.

Törökország pozícióit erősítette Irak meggyengülése az Öböl-háborúban, mivel így egy nagyon erős regionális ellenfél iktatódott ki délkeleti határai mentén. Ezzel együtt viszont sajátos helyzet alakult ki Észak-Irakban. Miután Bagdad vereséget szenvedett, Irak északi és déli részén megszűnt a központi kormány hatalma, mivel az amerikaiak így akarták megvédeni az őket támogató kurdokat és síitákat Szaddám Huszein bosszújától. Mivel azonban Törökországnak nem állt érdekében, hogy az észak-iraki kurdok túlzott önállóságra tegyenek szert – tekintettel a törökországi kurd kisebbség szeparatista törekvéseire – Ankara úgy döntött, bizonyos mértékig saját maga tölti ki az észak-iraki hatalmi vákuumot. Ezzel magyarázhatóak a török hadsereg ottani akciói is, a kurd erők ellen. Ugyanezzel magyarázható Ankara jelenlegi álláspontja az Irakkal szembeni amerikai akcióval kapcsolatban. A törökök szeretnék elkerülni, hogy Szaddám Huszein megbuktatása után az észak-iraki kurdok – ha jogilag nem is – gyakorlatilag önállóságra tegyenek szert. Ennek ellenére azonban várható, hogy ha az Irak elleni USA-hadművelet megindul, Törökország mégis támogatásáról fogja biztosítani Washingtont, még ha fenntartásokkal is. Ennek pedig egyszerű oka van: Törökország számára létfontosságú, hogy megmaradjon az USA létfontosságú térségbeli szövetségesének. Ez pedig csak úgy tartható, ha együttműködik az USA-val, többek között Irakkal kapcsolatosan is. Várható tehát, hogy az iraki szakítópróba ellenére a mindkét fél számára rendkívül előnyös amerikai–török kapcsolatok a jövőben is hasonló intenzitásúak lesznek, mint jelenleg.