SKCH: Meg kell változtatni azt a rendszert, amely elfogadja az élelmiszerpazarlást

imádkozás

A Szlovák Katolikus Szeretetszolgálat (SKCH) szerint meg kell változtatni azt a rendszert, amely elfogadja az élelmiszerpazarlást. Elfogadhatatlan, hogy emberek éheznek, miközben az ételt kidobjuk. A szolgálat elindított egy szlovákiai élelmiszersegély platformot, melynek célja, hogy többen lakhassanak jól, és közben a bolygót is védjék. Több szervezet is bekapcsolódott a programba. A TASR-t Ladislav Bariak tájékoztatta az SKCH nevében.

„Az Európai Unióban évente körülbelül 17,5 millió tonna élelmiszer veszik el. Ez a szám magában foglalja azt az ételt, amely a farmról sosem jut el az asztalunkig, illetve azt az élelmiszert is, amely esztétikai kritériumok miatt vagy a fogyaszthatósági idő lejárta miatt kerül a szemétbe. A kidobott élelmiszer hozzájárul az üvegházgáz-kibocsátáshoz, és terheli a hulladékgazdálkodást” – érvelt az SKCH azt is hozzátéve, hogy az élelmiszerpazarlás elleni harcot mindenkinek saját magával kell kezdenie.

A platform az érdekképviseletre, felvilágosításra és a rendszerszintű megoldásokra összpontosít a fel nem használt élelmiszerek elosztása terén. Olyan szervezetekkel fog össze, mint a Szlovák Vöröskereszt, a Free Food – Jedlo pre všetkých, a Depaul Slovensko, az OZ Vagus, a Circular Slovakia, az Inštitút cirkulárnej ekonomiky és a Jeden rodič.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?