Töltött csirkeszárny

Világ életemben szerettem a csirkehúst. Rántva, grillezve, paprikásnak, pörköltnek, levesben főzve. Bár az utóbbi időben kissé riasztó a natúr csirkemell ilyen-olyan mártással, a rántott csirkemell egy szem befőttel díszítve, amiket többnyire a gyorséttermekben készítenek, illetve menü gyanánt kínálnak mindenütt, ahol x összegért elfogyaszthatja a dolgozó az étkezési utalványát. Ilyen helyeken adnak általában csirkelevest, csirkehússal megijesztett salátát, az előbbi természetesen leveskockával ízesítve, színesítve, az utóbbiban néhány húsforgács is fellelhető, de hát mit akarhat vagy nem akarhat az ember egy vacak utalványért, nehogy már lucullusi lakomáról álmodozzon. Azaz, álmodozzon bátran, közben kanalazgassa a sótlan, íztelen lét, rágcsálja a jó alaposan kiszárított, tavaszicipő-talpnak is beillő, papírvékony husit. Az igazi csirkének még a csontja is élvezetes. Vegyünk például egy szép csirkeszárnyat – természetesen bontott csirkéről származót –, mossuk meg, bújtassunk a szárny és a felső comb közé csirkemájat, bundázzuk, és bő, forró olajban süssük szép piros-ropogósra. Ennek a finom falatnak még a csontját is szétrágja az ember, hogy kiszopogassa belőle a velőt. Borsós rizs, sült burgonya, saláta. Kell ennél jobb? És mivel azért álmodozunk, hogy egyszer csak megvalósítsuk azt, amit virtuálisan átéltünk, be is tértem az egyik hiperbe, ahol ugyan nem házi szárnyast árulnak, csak amolyan gyárit, de ezt is meg lehet úgy sütni, hogy élvezze az ember. Egy csomag szárny, egy csomag comb, egy csomag csirkemáj, ez volt a lényeg, a többi út közben akadt a kosaramba, csak a pénztárnál kaptam észhez, hogy te jó ég, már megint egy hadsereg ellátmányát viszem haza. Sebaj, hosszú a hétvége. Kocsiba be, kocsiból ki, liftbe be, igaz, csak az orrommal tudtam megnyomni a gombot, áldottam is a sorsot, hogy nem egy tukmacs vagy pisze szaglószervvel áldott meg. Sok-sok műanyag szatyorból ki, hűtőbe be, kivéve a szárnyakat és a combokat, mint a Családi körben, annyi különbséggel, hogy nem a gazda, hanem én nyújtok egy-egy szárnyat, combot a kicsinyeknek. Liszt, tojás, morzsa, közben fő a rizs, fürdik a saláta. Lesz itt lakoma. Az első csomagban lapultak a szárnyak. Fólia le, szárnyak egyesével ki, folyó víz alá. Először azt hittem, a gyárban megint gondatlanul bántak a tollakkal, maradt néhány a bőrön. Nézzük csak közelebbről, rövidülő karomat szemüveggel hosszabbítom. Nem, nem toll ez, kérem, ami a felső comb és a szárny közé szorult, hanem néhány aprócska kukac. Ott hemzsegtek a máj helyén. Igazi konyhakész áru: már tölteni sem kell. Csak az zavart, hogy a csomagoláson nem találtam a „Jó étvágyat a vasárnapi ebédhez!” mondatot. Mit meséljek? Zsíros kenyeret ettünk újhagymával.