Tisztelt Főszerkesztő Úr!

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház azon lelkipásztorai, akik ezt a levelet aláírják, tiltakozásukat fejezik ki az ellen a hangnem ellen, mely a református egyházzal kapcsolatos cikkeket jellemzi az utóbbi napokban az Új Szó hasábjain.

Egyházunkban a házasságkötés megáldása előtt megfogadott esküben az alábbiak hangzanak el: vele megelégszem, vele szentül élek, vele tűrök, vele szenvedek és őt sem egészségében, sem betegségében, sem boldog, sem boldogtalan állapotában, holtomiglan vagy holtáiglan hitetlenül el nem hagyom, hanem teljes életemben hűséges gondviselője leszek. A lelkipásztorok számára fontos az Isten és a gyülekezet előtt tett fogadalom. Fontos, mikor gyülekezeti tagok fogadják meg és hasonlóképpen fontos, amikor lelkipásztor fogadja meg. Mindazonáltal tudjuk, hogy a lelkipásztor életében is jöhetnek válságok és adódhatnak olyan helyzetek, mikor ezen fogadalmát nem tudja maradéktalanul megtartani. A lelkipásztori közösség fájdalommal hordozza ezt a néhány esetet. A közelmúltban egyházunk bírósága úgy döntött, hogy a lelkészi szolgálat lehetőségét meghatározatlan időre megvonja bizonyos lelkészek esetében. Az egyházunkban érvényes lelkészi eskü szövege szerint az egyházi felsőbbség döntését az érintetteknek el kell fogadniuk.Főszerkesztő Úr!

Nyílt levelünk a bírósági döntést nem kívánja sem támogatni, sem elutasítani, és az érintett lelkészek mellett vagy ellen sem kívánunk állást foglalni, mivel nem ez a feladatunk. A feladatunk Jézus Krisztus evangéliumának hirdetése, amellyel – bár egész felvidéki magyarságunkat mélyen érinti – az Önök lapja mégis méltatlanul keveset foglalkozik.

Értékeljük az Új Szó hirtelen támadt, eddig soha nem tapasztalt mértékű érdeklődését egyházunk iránt. Azonban elszomorítónak tartjuk a témaválasztást, a hangnemet és azt a tényt, hogy csak egy ilyen sajnálatos ügy kapcsán képesek szinte naponta cikkezni egyházunkról. Úgy látjuk, hogy Önök emberi tragédiákat tálalnak szenzációként, egy „mindent megoldó, tényfeltáró” álarc mögé bújva… Ezt a kérdést az Önök sajtóorgánuma nem tudja és nem is hivatott tisztázni, főleg nem egyoldalú, csak a negatívumokat, problémákat kiemelő és bemutató írásokkal. Nyílt levelünkben tiltakozunk az Ön, és az Ön munkatársai által használt hangnem ellen, mellyel elsősorban bennünket, református lelkészeket járatnak le, egyházunkat és szolgálatunkat egyoldalúan, nem a valóságnak megfelelően tüntetve fel. Felhívnánk a figyelmét arra, hogy a lelkészek messze nagy többsége hűséges családi életet él, gyerekeket nevel, sok esetben nehéz körülmények között is hűséges társához, egyházához és nemzetéhez, hirdeti igével és életével a megtérés és az új élet lehetőségét minden ember számára. Azért, mert Önök nem értenek egyet az általunk képviselt lelki értékekkel vagy lényegtelennek tartják azokat, még nem kell a szűklátókörűség csapdájába esve manipulálni a közvéleményt: két-három lelkész életének bizonyos részleteit kiteregetve több mint kétszáz lelkész életét, szolgálatát és főleg az általuk hirdetett igazságot agyonhallgatni…

A fent leírt gondolatok alapján a leghatározottabban elutasítjuk azt a hangnemet és azt a módszert, amivel az Ön lapja egyházunk életébe beavatkozik!

André János, Balázsné Poznán Edit, Batta István, Bihari Richárd, Blanár Erik, Blanár Gabriella, Boros István, Buza Zsolt, Czinke Zsolt, Czinke Tímea, Csatlós Péter, Demes Tibor, Dobai Sándor, Dukon András, Édes Árpád, Fazekas Zsuzsanna, Ficzere Tamás, id. Fülöp Sándor, Gábor Lajos, Géresi Róbert, György András, Győri Matild, Hranyó Mihály, ifj. Hranyó Mihály, Kassai Gyula, Kassainé Mártha Tímea, Kása Gergely, Kása Melinda, Kis Jolán, Kiss Miklós, Kovácsné Tímár Ildikó, Kraus Viktor, Krcho Tímea Lucskay András, Lucskay Erzsébet, Mártha Géza, Megyesi László, Milen Erzsébet, Molnár Árpád, Molnár Elemér, Molnár Éva, Molnár István, Molnár János, Molnár Malvina, Molnár Miklós, Molnár Sándor,,Molnár Zsolt, Nagy Ákos, Nagy Andrea, Nagy Lajos, Orémus György, Orémus Ilona, Orémus Zoltán, Oros Csaba, Papp Dániel, Parti Tibor, Rácz Elemér, Rácz Jolán, Révész Tibor, Révészné Bellai Csilla, Simon Ilona, Somogyi Alfréd, Dr. Süll Tamás, Süll Kinga, Szabó András , Szabó Krisztián , Szabó Sarolta, Szabó Valéria, Szaszák József, Szaszák Malvina, Szőke Zsuzsanna, Szuhay György, Tarr Ferdinánd, Tarrné Bial Ivett, Tatár István, Tóth László, Varga Zoltán, Zuti Sándor.

Megjegyzések néhány református lelkész „alulról jövő kezdeményezésével” kapcsolatban

Tisztelt Tiltakozók!

Megfogalmazásuk szerint önök a lapunk által használt „hangnem ellen” tiltakoznak. A kérdések hangneme ellen? Mert lapunk egyebet nem tett az üggyel kapcsolatban, mint kérdéseket tett fel, és tényeket tárt a nyilvánosság elé. Tiltakozásuk akkor lenne jogos és helyénvaló, ha valótlanságokat állítottunk volna.

Levelükben azt írják, a bírósági döntést nem kívánják sem támogatni, sem elutasítani. Mi sem. Nem is tettük, s nem is tervezzük.

Nyílt levelükben azt írják, az önök feladata Jézus Krisztus evangéliumának a hirdetése, lapunk mégis méltatlanul keveset foglalkozik ezzel. Mert nekünk nem ez a feladatunk. Ellenben rendszeresen tudósítunk az említést érdemlő és az általunk ismert (!) eseményekről. Riportokat közöltünk lelkészekről, tudósítottunk az Ung-vidék első református magániskolájáról, a perbenyiki lelkész által kezdeményezett gyermekotthon-építésről, a kamocsai református gyülekezet roma missziójáról, rendszeresen közöljük a református egyház által szervezett jótékonysági akciók, koncertek előzetesét, gyűjtések alkalmával a számlaszámot, a református egyház lepramissziójáról, a komáromi Timóteus-házról is több?ször írtunk már, és még hosszan sorolhatnám. Közöltük a zsinat nyilatkozatát az ominózus eseményekről. Erről bárki meggyőződhet, ha beírja az Új Szó honlapján a keresőbe a „református egyház” kulcsszavakat. Közel ezer találata lesz.

Önök azt állítják, az újságírók „emberi tragédiákat tálalnak szenzációként, egy mindent megoldó, tényfeltáró álarc mögé bújva”... Ez az Új Szó esetében egyszerűen nem igaz. Tényfeltáró riport eddig az ügyről nem íródott, kizárólag tudósítás és interjú. Megjegyzem, elképzelhető, hogy hibáztunk, és nem írtunk olyan riportot, melyben a szélesebb összefüggéseket is tárgyalhatnánk, mert egyesek szerint bizony vannak ilyenek.

Arról is biztosíthatom önöket, hogy lapunk nemcsak nem tudja és nem is hivatott tisztázni ezeket a kérdéseket, hanem nem is akarja. Mert ez sem feladata. Nagyobb baj, hogy úgy tűnik, ez egyelőre a kompetens személyeknek sem sikerül. Azt is szemünkre vetik, hogy ebben a kérdésben negatív írások, a problémákat kiemelő cikkek születtek. Kerestük a kérdéssel kapcsolatban a pozitívumot is, sajnos, nem sikerült megtalálnunk. Pedig kérdeztünk, csak kérdeztünk.

Állítólag munkatársaink „lelkészeket járatnak le” az írásaik „hangnemével”. Senkit sem járattunk le, de megjegyzem, tekintély-e, melyet már a kérdésfelvetéssel is szét lehet zúzni.

Érdekelne, milyen alapon állítja valaki, hogy „nem értünk egyet a református keresztyén egyház által képviselt lelki értékekkel”, vagy hogy lényegtelennek tartanánk azokat. Ez egyenesen sértő, hisz az újságírók zöme ugyancsak „hűséges családi életet él, gyereket nevel, sok esetben nehéz körülmények között is hűséges társához, egyházához és nemzetéhez”. És a hozzánk intézett kérdéseket is igyekszünk megválaszolni.

Végezetül: az önök egyházának első emberét is szerettük volna megszólaltatni az ügyben, de a napokkal előre egyeztetett találkozón nem jelent meg, telefonon sem értesítette lapunk munkatársát, hogy ne várjon rá hiába két és fél órát. Felelős vezetőként pedig illett volna válaszolnia a sokakat (köztük a híveket is) foglalkoztató kérdésekre. Ahhoz, hogy a kép teljes legyen, mindkét felet meg kell hallgatni. De ha az egyik csak hallgatni akar, azzal nehéz bármit is kezdeni. Pedig megalázkodtunk, de nem akadt ember az egyház vezetésében, aki nyíltan válaszolt volna kérdéseinkre. Noha leközöltük a zsinat – gyakorlatilag semmitmondó – nyilatkozatát, a kérdések továbbra is megválaszolatlanok maradtak. És azok is maradnak – az Önök tiltakozása ellenére.

Levelük végén kikérik maguknak, hogy lapunk „beleavatkozik egyházuk életébe”. Ezt a szerkesztőség nevében határozottan visszautasítom. Ilyet eddig sem tettünk, és ezután sincs szándékunkban. Meggyőződésem, hogy az ominózus üggyel kapcsolatban nem a lapunk által használt „hangnemmel”, és nem az újságíróink által feltett kérdésekkel van baj, hanem azzal, hogy az érintett lelkészeket, híveket és a nyilvánosságot érdeklő válaszok mind a mai napig elmaradtak. Helyettük a rossz emlékű időket idéző „alulról jövő kezdeményezéssel” kell beérniük.

Üdvözlettel:

Molnár Norbert

Utóirat: Önök a szememre vetik az általam e kérdésben használt hangnemet is. Eddig nem szólaltam meg ez ügyben, s nem is terveztem, de sajnos, önök rákényszerítettek.