Terhes felelősség

Irak az amerikai külpolitika rákfenéje, s ha ebből a szempontból értékeljük Washington idei teljesítményét, nagyon vegyes képet kapunk. 2007-et, az iraki megszállás 5. évét a nagy katonai erőfeszítések és az ideológiai kijózanodás éveként is értékelhetjük. Januártól vagy 30 ezer fővel nőtt az amerikai csapatlétszám, s a jelenleg mintegy 160 ezres kontingenssel a Fehér Ház már nem a demokrácia mintapéldányát akarja megteremteni az arab és az egész iszlám világ számára, a fő cél összetöpörödött: már csak az iraki helyzet stabilizálásáról beszél. Nagy fordulat ez az amerikai külpolitika stratégiai céljait illetően. Mondhatnánk azt is, hogy Bush a távlati kivonulást készíti elő, megkönnyítve utóda dolgát, ráadásul úgy szeretné, hogy az USA közben megőrizhesse arcát. Nos ez az, ami kétséges.

Mit jelentenek a fentiek a gyakorlatban? A plusz 30 ezer amerikai katona fő feladata csupán a főváros, Bagdad biztonságának erősítése volt. Ez félig sikerült. Az utóbbi napokban közölt amerikai statisztikák szerint az egész Irakban végrehajtott támadások száma idén volt a legalacsonyabb a 2003-as invázió óta. Ez kétségkívül pozitívum, bár nem tudni, hogy a statisztikák készítőit milyen mértékben befolyásolja az elnökválasztási kampány. De még a csökkenéssel együtt is elfogadhatatlanul magas a civil áldozatok száma. Sokkal eredményesebb a haderőnövelésnél az az új amerikai taktika, hogy a részrehajló és tehetetlen központi kormány – fölösleges lenne meneszteni, mert jobbat úgyse tudnak összehozni – helyett a tartományi, a törzsi vezetők megnyerésére összpontosítanak. Mondhatnánk úgy is, hogy a regionális politika került előtérbe. A különböző összecsapásokról szóló napi hírek igazolják, sok helyütt sikerült a törzsi vezetőket szembefordítani az al-Kaidával. Sajnos, erre az eredményesnek látszó taktikára jelent nagy csapást az, hogy Törökország pár napja USA-jóváhagyással indított fegyveres akciókat az észak-iraki kurd falvakban. Eddig az északi kurd autonómia volt a leginkább Amerika-barát iraki régió, ami most megváltozott. Ez a hiba elkerülhető lett volna.

Nem ígérkezik jobbnak a jövő év sem. Egyrészt azért, mert még dühödtebb lesz az amerikai elnökválasztási kampány, és a kampányok általában megölik a reálpolitikát. Másrészt azért, mert az USA katonailag legaktívabb szövetségesei csapataik kivonását tervezik, így például a britek és a lengyelek. Washington lassan magára marad Irakban, s ez katonailag talán nem is akkora veszteség, mint amilyen romboló hatással lehet lélektanilag. Persze a Fehér Ház is tervez csapatcsökkentést, 2008 júliusáig 135, az év végéig pedig 100 ezer főre. Hatvanezer katona hazatérése mindenképpen nagyot lökne a republikánus kampányon. Katonai szakértők szerint az iraki hadsereg és rendőrség képtelen önállóan ellátni feladatát, a gyors csapatkivonás teljes káoszt okozna. Hiszen a háttérben, nem csak Irakban, a síiták és szunniták – keresztény analógiával élve – harmincéves háborújukat vívják, amit a nyugati világ nem tud kezelni. Summa summárum: 2007 tanulsága az, hogy az USA még nagyon sokáig nem tudja lerázni magáról a felelősséget Irakért.