Tények tisztelete

Eljött hát ismét az a nap, amely a legszebb ünnepe majdnem minden magyarnak, bárhol él is. Párkány és környéke magyarságának azért lesz emlékezetes az idei március, mert végre ismét átsétálhatnak a Mária Valéria hídon, együtt emlékezni az esztergomiakkal és a világ sok tájáról érkezett honfitársainkkal történelmünk talán legdicsőbb fejezetére. Az a tény is erősíti azonosságtudatunkat, hogy napjainkban már alig akad olyan dél-szlovákiai település, ahol ne a helyi, kicsinosított negyvennyolcas emlékhelynél koszorúznának. Ám felsajdul a szívünk, amikor arról hallunk, hogy Rozsnyón még mindig kazánházban porosodik Kossuth Lajos szobra. Mindeközben riadtan figyeljük a híreket, nem rongálták-e meg újra Petőfi Sándor ligetfalui szobrát, s vajon lesz-e belátható időn belül Pozsonyban, Szlovákiában olyan türelmes társadalmi légkör, amely lehetővé teszi, hogy ez a sokszor meggyalázott műalkotás végre méltó helyre kerüljön. Magunkban azt mérlegeljük, hogy a politikusok szította nacionalista indulatok miatt a magyarellenes hőzöngők nem készülnek-e valahol ismét provokációkra. S egyre döbbentebben szemléljük, hogy elsősorban Magyarországon hány hordószónok igyekszik újra kisajátítani szabadságharcunk örökségét, gyűlöletbeszédeket tartva, valósággal betonba döngölve a máskéntgondolkodókat, kirekesztő módon megszabva a magyarság kritériumait, elhallgatva történelmi tényeket. Például azt, hogy az aradi vértanúk közül néhányan alig vagy egyáltalán nem tudtak magyarul, mégis világosan látták, hogy a magyar nemzeti függetlenség kivívásával saját népük esélyeit és a világszabadságot erősítik. Tisztességes-e pártpolitikai megfontolásból elsiklani afelett, hogy a szabadságharcot lángra lobbantó márciusi ifjak különböző értékrendű személyek voltak. Egyikük sem volt nemesi származású, néhányan mégis kapcsolatot tartottak ennek a rétegnek a liberális centrista szárnyával. Ez a csoport rövidesen, már 1848 áprilisától felbomlott. A korábban vallott nézeteiket követve egyesek jelentős hivatalnoki tisztséget vállaltak, Petőfi viszont ellenzéki maradt a megalakuló magyar kormánnyal szemben is. Táncsis még nála is radikálisabb, egyértelműen baloldali nézeteket vallott. Legyen béke, szabadság és egyetértés – hirdették mindannyian a Tizenkét pont bevezetőjében, s ezekhez a forradalmi eszmékhez mindvégig hűek maradtak. Óhajuk másfél évszázad múltán csak olyan közösségben válhat valóra, amely már sosem hazudtolja és tagadja meg a szabadságharc hőseinek, sok-sok mártírjának életútját, különböző értékrendjét, gondolkodásmódját. Hanem – visszaszorítva minden sanda, önző csoportérdeket – végre tisztelni fogja a történelmi tényeket.