Tandíj és tanulópénz

A kecske is jóllakott, a káposzta is megmaradt. Megszületett ugyan az új felsőoktatási törvény, a tandíjrendszer bevezetésének kérdése azonban megválaszolatlan maradt. Legalábbis egyelőre. A költségtérítéses felsőoktatás bevezetésének terve mind a mai napig megosztja a közvéleményt. Az álláspontok olyannyira távol állnak egymástól, hogy közelítésük nem kis feladat elé állítja a szakembereket és politikai döntéshozókat. Ehhez még hozzájárul, hogy az utóbbiak mintha vonakodnának egy olyan népszerűtlen intézkedéstől, mint a tandíjrendszer bevezetése a felsőoktatásban. A hallgatók tiltakoznak, a politikusok egy jelentős része, főként a jobboldaliak pedig szeretnék, ha mielőbb fizetnének végre a felsőfokú tanulmányaikért, ezzel is csökkenhetnének az állam kiadásai. De valóban a részben költségtérítéses felsőfokú képzés bevezetése jelentené a megoldást az évek óta tapasztalható pénzhiányra? Nem inkább az oktatásügyre szánt költségvetési tétel jelentős bővítésével fordíthatna az állam az egyetemek és hallgatóik jelenleg sem túl biztató helyzetén. Figyelembe véve az alacsony hazai átlagjövedelmet és azt, hogy a szlovákiai családok 12 százaléka szociálisan hátrányos helyzetű, nem példálódzhatunk azzal, hogy az Európai Unió tagállamainak többségében is költségtérítéses a felsőoktatás. Ha Szlovákiában a jövőben mégis bevezetnék a tandíjrendszert – ennek pedig nagy az esélye –, tovább mélyülhet a szakadék a társadalom módosabb és szegényebb rétege közt. Akinek a saját vagy a szülei pénztárcája megengedi, nagyobb eséllyel szerezhet majd oklevelet, ellentétben a szerényebb anyagi bázissal bíró, tanulni vágyó fiatalokkal. Ideje volna politikusainknak elgondolkodniuk azon, vajon Szlovákia hosszú távon nem fizet-e rá, hogy a tandíjrendszer bevezetésével tovább ront a társadalmi esélyegyenlőség jelenleg is oly csekély mértékén. Vajon mindez megéri a tanulópénzt?