Elkezdődött a XVIII. Alsószeli Jurtanapok Kulturális Fesztivál és Nyári Szabadegyetem

jurtanapok-megnyitó
Alsószeli |

Megnyílt a Gyermekudvar, felvonták a törzsi zászlót, elkezdődött a régió legnagyobb, legszínvonalasabb, legmenőbb fesztiválja. A Laposon és Alsószeli több pontján rengeteg program közül választhatnak a látogatók.

Ahogy az minden évben lenni szokott, a Gyermekudvar megnyitása és a szalmavár bevétele jelzi, hogy indul az Alsószeli Jurtanapok Kulturális Fesztivál és Nyári Szabadegyetem. A XVIII. alkalommal megvalósuló rendezvény idén rendhagyó módon kicsit rövidebb, vasárnap ugyanis csak két program lesz, délelőtt az ökumenikus istentisztelet, délután pedig Csuja Imre előadása az evangélikus templomban. Cserében viszont pénteken és szombaton korábban kezdődnek a programok. Ma 15 órakor nyílt meg a Gyermekudvar és adták át a szalmavárat, volt hagyományőrző barantázás, 17 órakor pedig a törzsi zászló felvonásával hivatalosan is megnyílt a Jurtanapok. 

Kovács Lajos, Alsószeli polgármestere köszöntötte a fesztivál résztvevőit. Mint fogalmazott, immár nagykorú lett a rendezvény, amely mögött rengeteg önkéntesség, odaadás és munka van. A helyszín a kezdetektől megmaradt, de sokat változott, fejlődött, ahogy a világ és a település közösségi élete is. Azt kívánta, hogy a Jurtanapok a jövőben is méltón képviselje a felvidéki magyar kultúrát.

Francisti Erzsébet szervező felidézte a felnőtté vált fesztivál kisgyerek- és kamaszéveit. Elmondta, hogy kénytelenek voltak változtatni néhány dolgon, de a Jurtanapok még mindig ugyanazokat a hagyományokat követi, amelyeket a kezdeteknél megfogalmaztak.

Mindig pénteken mutatkoznak be a helyi csoportok, vagyis az alsószeli Varsás, Apró Varsás és Kisvarsás Néptáncegyüttesek, a Varsás Népdalkör, akik a Bendő Zenekarral adnak közös műsort. Aki siet, még ideérhet az esti programokra: Bársony Bálint és az MRP, illetve a Dalriada zenekar koncertjére, mulathat a  Folkkocsmában a Sajó Bandával vagy részt vehet a tűzugráson a Varsás Népdalkörrel és a Bendő Zenekarral. 

A szombati programok 9:30-kor kezdődnek Ringató foglalkozással és vasárnap hajnalig tartanak DJ Peterrel. A részletekről a Jurtanapok Facebook-oldalán érdemes tájékozódni. 

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?