Charles Michel: a tagországok vezetői Ursula von der Leyen mandátumának meghosszabbítását javasolják

Ursula von der Leyen

A tagországok vezetői Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság leköszönő elnöke mandátumának ötéves meghosszabbítását javasolják - jelentette be Charles Michel, a tagállami vezetőket tömörítő Európai Tanács elnöke csütörtökön Brüsszelben a közösségi oldalán.

Charles Michel, az uniós csúcstalálkozót követően közzétett üzenetében közölte: a tagállamok állam-, illetve kormányfői az európai parlamenti választásokon legtöbb mandátumot szerzett Európai Néppárt (EPP) politikusa, Ursula von der Leyen jelölése mellett az Európai Tanács élére António Costa volt portugál miniszterelnököt választották meg. Az uniós vezetők Kaja Kallas észt miniszterelnököt választották az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének - tájékoztatott az Európai Tanács elnöke.

A három uniós vezető kiválasztásához úgynevezett megerősített minősített többségre volt szükség, amely legalább húsz olyan állam- és kormányfő szavazatából áll, akiknek államai az EU lakosságának 65 százalékát képviselik.

Mivel sikerült lezárni az uniós csúcsvezetők személyéről folytatott tárgyalásokat, Ursula von der Leyennek meghallgatáson kell résztvennie az Európai Parlamentben július közepén, az európai parlamenti választások utáni első, alakuló ülésén. Az EP plénuma ez után szavazhat a jelölt mandátumának meghosszabbításáról, várhatóan július 17-én.

Az uniós vezetők jóváhagyták továbbá a 2024-2029-es időszakra szóló úgynevezett stratégiai menetrendet is, mely rögzíti, hogy az EU milyen irányvonalat és célokat kövessen, illetve a három kinevezett jövőbeni munkáját határozza meg.

António Costa, az Európai Tanács megválasztott elnöke az X-en közzétett üzenetében megerősítette, hogy december 1-jén, Charles Michel hivatali idejének lejártakor elfoglalja új tisztségét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?