LIDOVÉ NOVINY
A visegrádi országok kormányfői szombaton az eddiginél jóval keményebb hangot ütöttek meg az Európai Unióval szemben, hogy a csatlakozási tárgyalások záró szakasza előtt javítsanak eddigi pozíciójukon – írja az esztergomi találkozót elemző kommentárjában a prágai lap.
TALLÓZÓ
LIDOVÉ NOVINY
A visegrádi országok kormányfői szombaton az eddiginél jóval keményebb hangot ütöttek meg az Európai Unióval szemben, hogy a csatlakozási tárgyalások záró szakasza előtt javítsanak eddigi pozíciójukon – írja az esztergomi találkozót elemző kommentárjában a prágai lap. Kommentátora szerint más választásuk nincs is, hiszen közeledik a belépésről döntő népszavazások időpontja, s a közép-európai államokban nem minden parlamenti párt gondolja úgy, hogy bármi áron és dalolva kell belépni az unióba. – Esztergomban határozott nemet mondtak ugyan a miniszterelnökök a jelenleg kínált feltételekre, ám erre az egységes állásfoglalásra jóval hamarabb lett volna szükség. Akkor, amikor az európai uniós javaslatok alapvázát készítették. A hangos tiltakozás hatására Brüsszel esetleg valamit javíthat az eddigi feltételeken, ám az nehezen képzelhető el, hogy hirtelen nagyvonalúsági roham kapja el – véli a szerző.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.