A Hamász rakétája landolt egy gázai iskolán

gaza isra k

A Hamász palesztin terrorszervezet Izraelre irányzott rakétája még a Gázai övezetben lezuhant, és Nuszeirat menekülttábor iskolájának épületén landolt – jelentette az izraeli hadsereg szóvivője kedden.

A közlemény szerint a Hamász több lövedéket indított a Gázai övezet déli részén fekvő biztonsági övezetből, al-Mavasziból Izrael felé, de ezek idejekorán, már az övezet középső részén landoltak, és egyikük eltalált egy iskolát a nuszeirati menekülttáborban.

Az izraeli hadsereg becslése szerint a Hamász és az Iszlám Dzsihád terrorszervezet rakétáinak mintegy ötöde még a Gázai övezetben földet ér, és civilek halálát okozza.

Áldozatokról ezúttal nem számoltak be.

Az elmúlt napon az izraeli hadsereg ismét műveleteket kezdett az övezet déli részén, Hán-Júnisznál és Rafahban az ottani iszlamista fegyveres csoportok ellen. A légierő több mint ötven célpontot lőtt, fegyverraktárakat, megfigyelőállomásokat és a Hamász fegyvereseinek építményeit, valamint alagutakat – közölte a katonai szóvivő.

A Hamász kedden bejelentette, hogy a Hán-Júniszban újrakezdett hadművelet halálos áldozatainak száma nyolcvankilencre emelkedett. Emellett hatvannyolcan eltűntek, és további kétszázhatvanhárman megsebesültek. Jelentésük szerint a városban tizenhárom házat céloztak meg az izraeli erők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?