TALLÓZÓ

POLITIKA
A belgrádi napilap „új titkos terv” birtokába jutott, amely szerint brit és amerikai kommandósok légierő támogatásával elfognák a hágai Nemzetközi Törvényszék legkeresettebb vádlottjait, Radovan Karadzsics volt boszniai elnököt és az ugyancsak népirtással vádolt Ratko Mladics volt hadseregparancsnokot.

POLITIKA

A belgrádi napilap „új titkos terv” birtokába jutott, amely szerint brit és amerikai kommandósok légierő támogatásával elfognák a hágai Nemzetközi Törvényszék legkeresettebb vádlottjait, Radovan Karadzsics volt boszniai elnököt és az ugyancsak népirtással vádolt Ratko Mladics volt hadseregparancsnokot. A terv a „Waterloo”, illetve a „Waterloo-M” fedőnevet viseli és hat fázisból áll. Az akciót a brit hadsereg SAS kommandójának elitosztaga és az amerikai Delta Force kommandósai hajtanák végre. Az első fázisban a SAS hat négytagú osztaga ereszkedne le ejtőernyővel mintegy tíz kilométerre attól a helytől, ahol lokalizálják a népirtással vádolt két feltételezett háborús bűnöst. A kommandó egyik tagja irányítaná a földről a NATO légierejét. A második fázisban Tornado és F-15-ös típusú, lézerbombákkal ellátott harci gépek szállnának fel bevetésre az olaszországi Aviano légitámaszpontról, tízezer kilométeres magasságban köröznének a helyszín felett, s állandó kapcsolatban lennének az SAS-osztaggal. A harmadik fázisban a brit haditengerészet három Chinook helikopterén három deszantos csoport, két rohamosztag és egy „támogató” osztag (összesen 150 fő) száll fel a horvátországi Divulja bázisról, és áthatolhatatlan kordont létesít a rejtekhely körül. Ezután az Adriáról, „egy térségbeli országba baráti látogatásra” érkező amerikai repülőgép-hordozóról CH-53D helikopterrel érkeznének a Delta-kommandósok, s ekkor indulna a támadás. Miután elfogták vagy megölték a keresett személyeket, füstgránátok leple alatt, „diszkréten” visszatérnek a repülőgép-hordozóra. Tornadók és F-15-ösök figyelnék a terepet kis magasságból, amíg a többi egység a Chinookokkal távozik. Az egész akció nem tartana tovább négy óránál, maga az objektum elleni támadás harminc percnél. A két vádlottat védő, legalább három részből álló védelmi gyűrű emberei páncéltörő és vállról indítható légelhárító rakétákkal is fel vannak szerelve.

PRAVDA

Az orosz lap azt latolgatta tegnap, hogy NATO-csapatok ukrajnai ugrásra készülődhetnek. „Stratégiai elemzők nem tulajdonítanak nagyobb jelentőséget az ukrán ellenzéki vezetők személyes kvalitásainak. Ők már elvégezték a dolgukat: a népet fellázították, s a gazdaságot a csőd, az államot a felbomlás szélére sodorták. A többit komoly emberek veszik kézbe” – írta a kommunista orientációjú napilap, amelynek meg nem nevezett forrásai szerint „magyarországi és lengyelországi NATO-csapatok bevetésre készü-lődnek, s harckészültségbe helyeztek román és szlovák egységeket is”. „Az operáció első célja: elvágni a galíciai kiszögellést, ami ebben a régióban visszaállítaná az időt a második világháború küszöbére” – spekulált a Pravda kissé megkésett írásában, kitérve az állítólagos terv másik síkjára, az amerikai érdekekre is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?