TALLÓZÓ

KRÓNIKA
Markó Béla nem tárgyal a Romániai Magyar Demokrata Szövetség választási vetélytársaiként fellépő erdélyi magyar politikai szervezetekkel – írta tegnapi számában az erdélyi magyar közéleti napilap.

KRÓNIKA

Markó Béla nem tárgyal a Romániai Magyar Demokrata Szövetség választási vetélytársaiként fellépő erdélyi magyar politikai szervezetekkel – írta tegnapi számában az erdélyi magyar közéleti napilap. A Kolozsváron megjelenő újság azzal kapcsolatban kereste meg az RMDSZ szövetségi elnökét, hogy a romániai magyar közösség jövője érdekében a múlt héten megfogalmazott felhívásának címzettjeiről, a velük sorra kerülő konzultációsorozatról érdeklődjön. A lap emlékeztetett rá: Markó Béla a Párbeszéd a jövőért című felhívását elküldte az erdélyi magyar történelmi egyházaknak, a romániai magyar civil és ifjúsági szervezeteknek, szakmai egyesületeknek és alapítványoknak, illetve a szövetségen belüli platformoknak. Eljuttatták a felhívást az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak és a Székely Nemzeti Tanácsnak is. Felhívásában Markó azt javasolja a címzetteknek, hogy vegyenek részt az április közepe és július közepe közötti idő-szakra tervezett megbeszéléseken, amelyek célja a romániai magyar közösség jelenlegi helyzetének áttekintése, és cseréljenek véleményt az RMDSZ-nek mint érdekvédelmi szervezetnek a minél nyitottabb, demokratikusabb működéséről. Elképzelések szerint a megbeszélések során kialakuló fontosabb célkitűzéseknek már az RMDSZ parlamenti választási programjába is be kellene kerülniük.

WASHINGTON POST

Nem a terrorizmus elleni harcra, hanem a rakétavédelmi tervekre helyezte a fő hangsúlyt az a nagy ívű beszéd, amelyet Condoleezza Rice, az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója készült elmondani 2001. szeptember 11-én az Egyesült Államok fő politikai célkitűzéseiről – írta tegnap az amerikai lap. Olyan amerikai tisztviselőket idézve, akik olvasták a beszédet, a tekintélyes újság azt írta, hogy abban a rakétavédelmi rendszer kiépítése volt a Bush-kormányzat nemzetbiztonsági politikájának sarokköve. A szövegben ugyanakkor nem szerepelt sem az al-Kaida terrorszervezet, sem Oszama bin Laden terrorista vezér, de még az iszlám szélsőséges csoportok sem, amelyeket a New York és Wa-shington elleni terrortámadások óta az Egyesült Államokat fenyegető legfőbb veszélynek tekintenek. A lap szerint a beszédben – amelyet soha nem ismertettek – a terrorizmust csupán úgy említik, mint az Irakhoz hasonló latorállamok részéről mutatkozó veszélyt. Richard Clarke volt fehér házi terrorizmus-szakértő azzal vádolta meg a Bush-kormányt, hogy első hónapjaiban elhanyagolta a terrorizmus elleni fellépést, a terrortámadások után pedig az iraki háborúra fecsérelte az idejét. A Fehér Ház elutasította, hogy nyilvánosságra hozza Rice szóban forgó beszédének teljes szövegét, de megerősítette azoknak a részleteknek a hitelességét, amelyeket a The Washington Post közölt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?