THE GUARDIAN
Lord Hutton döbbenten vette tudomásul, miként értékelte január végén közzétett jelentését a média.
TALLÓZÓ
Lord Hutton döbbenten vette tudomásul, miként értékelte január végén közzétett jelentését a média. A David Kelly brit fegyverszakértő halálának körülményeit is vizsgáló bizottság vezetője szerint megállapításai nem kizárólag a BBC inkriminált tudósítását és szerkesztési elveit érintették, hanem a brit kormány Kellyvel szembeni magatartását is. A főbíró a lap szerint döbbenten vette tudomásul a BBC-vezetők lemondását.
THE INDEPENDENT
A jelölt – ezzel a főcímmel jelent meg az újság, utalva John Kerry demokrata szenátor földcsuszamlásszerű győ-zelmére az amerikai előválasztáson, és egyúttal érzékeltetve, hogy a siker akár megismétlődhet novemberben is. A lap hosszasan boncolgatja az amerikai elnök és a demokrata kihívó személyiségét, megállapítva, hogy miközben George Bush a barátságos, közvetlen elnök szerepében tetszeleg, addig John Kerry elitista politikus hírében áll. „Pedig mindketten a Yale diákjai voltak” – jegyzi meg a brit lap.
FINANCIAL TIMES
Jean-Claude Juncker szerint csak a legvégső esetben dönthet az Európai Unió az úgynevezett kétsebességes Európa mellett. Luxemburg miniszterelnöke úgy véli, hogy a kibővülő EU-ban mind a 25 tagállamnak meg kell kapnia a működésképesség lehetőségét. A luxemburgi kormányfő – akit sokan az Európai Bizottság leendő elnökeként emlegetnek – ugyanakkor elismerte, hogy az Európai Unió történetében számos példa van a különböző érdekcsoportok létrehozására.
SÜDDEUTSCHE ZEITUNG
Németországban a lapok többsége azzal az alkotmánybírósági szigorítással foglalkozik, amely nehezebbé teszi a rendőrség számára a magánépületek, lakások lehallgatását. A Süddeutsche Zeitung mérföldkőként üdvözölte a karlsruhei testület döntését, amely véget vet annak a gyakorlatnak, hogy a német parlament számára fontosabbak a biztonsági megfontolások az emberi szabadságnál. „Most legalább a bíróság megtanítja a politikusokat az emberi alapjogok tiszteletére” – írja a napilap.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.