Tájjellegű kérdésekről

Hunyorogva hörpölte a habot söréről Bandika, miközben Ervinnel az idei tavasz első valamirevaló sugárnyalábjait méregették. Kiültek a csapszék elé a kőre, ilyen sem volt tavaly ősz óta, és sorsukkal elégedett állástalanok módjára figyelték, ahogy kavarog a kora délutáni tömeg.

Hunyorogva hörpölte a habot söréről Bandika, miközben Ervinnel az idei tavasz első valamirevaló sugárnyalábjait méregették. Kiültek a csapszék elé a kőre, ilyen sem volt tavaly ősz óta, és sorsukkal elégedett állástalanok módjára figyelték, ahogy kavarog a kora délutáni tömeg. Azt tetszett hallani – kezdte Ervin –, hogy Pozsony és Szentgyörgy között húsz hektár szőlőt vágtak aki az épülő körgyűrű miatt? Meg hogy további tíz hektár lesz emiatt művelhetetlen? Bandika nem hallotta, de nem is foglalkoztatták a dugós kérdések. Nem foglalkoztatnak a dugós kérdések – mondta halkan, majd kifejtette, hogy autóval nem jár, így a Récse és Szentgyörgy közti dugók nem nyomasztják a lelkét. Továbbá ha bort vesz, leginkább csak csavarzárasat, így nem kell bajlódnia sem a dugóhúzóval (mindig elveszik), sem aggódnia a parafadugó állapotán, mely nagy ritkán ugyan, de néha élvezhetetlenné teszi a bort. Ervin szünetet tartott. Megfigyelt egy valószerűtlenül sok kutyát sétáltató polgárt, aki két kezével próbálta egy irányba terelni a négy pórázon sétáltatott, különféle méretű ebeket. Ez vajon fizet kutyaadót? Ér-dekelne, hogy mennyit, vakart egyet füle tövén Bandika. Ervin nem hagy-ta magát, és kifejtette: némileg sajnálja, hogy egy állami közlekedési beruházás éppen az ország egyik legértékesebb mezőgazdasági területéből szippant el harminc hektárt, miközben mindenki arról beszél, hogy érdemes lenne megmenteni az örökséget, melyet nem dózerolt le a 20. század. Pontosabban annak maradékát. Jaj, kedves kuzin, ne legyen már ennyire körgyűrűszkeptikus, húzott maga alá egy színes ikeás pokrócot Bandika. Húsz hektár, az igazából nem sok. De még a harminc sem. Főleg ha azt vesszük, hogy a kivágott területeken főleg szövetkezeti szőlők voltak, azokból meg tudjuk, milyen bor készül. A tulajdonosok pedig kaptak a tulajdonrészükért az országszerte megszokott 50 cent– egy euró helyett nagyjából 80 eurót per négyzetméter. Vagyis egy kicsinek számító, tízáras parcellarésszel rendelkező tulajdonosnak hirtelen nyolcezer euró került a számlájára. Maga nem adta volna oda ennyiért? Ervin odaadta volna, és ezt el is ismerte, majd ismét megpróbálta kifejteni, hogy szerinte nem az árral van a baj, meg a 20–30 hektárral, ha-nem azzal, hogy egy tájjal, melyben ekkora lehetőség rejlik, és amelyen a középkortól zajlott szőlőművelés, 2018-ban, bölcs megfontolások után belepottyantanak egy autópályát, felhajtókkal, lehajtókkal, ki tudja mikkel. Mert igaz, hogy fizikailag a terület mindössze húsz hektár. De azok a helyek, ahonnan látni lehet, és amelyek emiatt veszítenek idegenforgalmi és esztétikai értékükből, több száz hektárt tesznek ki. Ezt tudjuk tehát a tájjal kezdeni 2018-ban, zárta elméletét Ervin. Csinálunk sztrádát, hogy gyorsabban végig tudjunk rajta suhanni. Nem baj, majd iszunk sört bent a városban. Hisz most is azt tesszük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?