Szurkoló lettem

Persze voltam is, ám korántsem teljes erőbedobással, inkább afféle kibicként, óvatosan figyelve a fejleményeket. Nem a Dominika–Vierka mérkőzésről lesz szó. Szlovákia szupersztárjának státusa ezen írás megjelenésének időpontjáig eldől, és mivel az én két kedvencem került a döntőbe, teljesen mindegy, melyikőjük nyeri a viadalt, nem tudnék közülük választani, mert mindkettőjükkel sokat nyer az ország. Szívem szerint a losonci roma kislánynak adnám a pálmát, ám a másik, alig tizenöt éves gyermek is nagy karrier küszöbén toporog, remek előadó, jól mutat a színpadon, elképesztő hangot bocsát ki magából, szóval segítsék őt is az égiek, hogy el ne kallódjon, és jövő ilyenkor is imádja őt az ország.

Én most egy városnak szurkolok. Annak a nagy múltú városnak, amely Turócszentmártonnal, Eperjessel és Nyitrával együtt bejutott az Európa Kulturális Fővárosa 2013 címért folyó verseny második fordulójába. Kassa tíz évvel ezelőtt csak egy helyiségnév volt számomra a térképen, keveset tudtam róla, nem koptattam naponta járdáit, nem ismertem lakóit, fogalmam se volt gazdasági és szociális problémáiról. Mondhatni, a véletlen sodort ide is, ahogy eddig mindenüvé. Tíz év azonban nagy idő, Kassa fokozatosan megnyílt előttem, felfedte értékeit, magába fogadott annyira, amennyire a „gyüttmenteket” egy büszke, titkokat őrző város befogadni képes. Hátrányos helyzetű, leszakadt régió ijesztő munkanélküliségi statisztikával, messze a viruló fővárostól, már hogyne szurkolna neki az ember? Nos, Kassa kilenc induló közül beküzdötte magát az első négybe a címért folyó versenyben. Augusztusig már három várossal kell megmérkőznie, és győzelem esetén a figyelem középpontjába kerül. Egy kalap pénz érkezik kulturális jellegű beruházásokra, valamint az ezekkel összefüggő infrastrukturális fejlesztésekre. Kassa pályázatának fő irányvonala eleinte a város épített örökségének bemutatása, illetve a multikulturalitás, a tíz itt élő nemzeti kisebbség egymásra hatásának hozadéka volt. Aztán fokozatosan áttevődött a hangsúly a kulturális programok közönségére, az „utca emberének” nemzetiségre, vallásra, pártállásra való tekintet nélküli megmozgatására. A kommunikáció mint cél. Az emberek bekapcsolása a kulturális folyamatokba, a programok iránti figyelem felkeltése, egy remek kezdeményezés morális pártolása, az, hogy Kassa népe sajátjának érezze ezt a lehetőséget. Bevallom, nem igazán bíztam a pályázat sikerében, hittem is, meg nem is, hogy ennyi elég lenne az esélyesek közé jutáshoz. És lám, elég lett! Ez persze a többi város (mindeddig szigorúan titkos) pályázatát is minősíti, de ki törődik most ezzel? Most ünnepelni és örvendezni kell, hiszen egy lépéssel közelebb a cél. És az sem mellékes, hogy Kassa nyert magának egy újabb lelkes szurkolót…