Sztálini igazságok

Sajnos, Kovács Miklósnak, a kárpátaljai magyarság nemzetközileg is ismert személyiségének a példája bizonyítja, mennyire igaza volt Juscsenko exkormányfőnek, amikor az ukrán választásokkal kapcsolatban a sztálini mondás aktualitását bizonygatta: nem az a lényeg, hogy ki és hogyan szavaz, hanem az, hogy ki számolja a voksokat. Kovács Miklós az első jelentések szerint Kárpátalja magyar többségű választókörzetében nem túl nagy előnnyel, de mégis megnyerte a választásokat. Aztán jött a hideg zuhany: a körzeti választási bizottság négy olyan körzetben, ahol Kovács fölényesen nyert, megsemmisítette a választások eredményét, s ezzel Gajdos Istvánt, a beregszászi járási állami közigazgatási hivatal elnökét hozta ki győztesnek. Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke függetlenként, Gajdos az ukrán szocdemek egyéni jelöltjeként indult. Kovács Miklós a Központi Választási Bizottságnál fellebbezett. Tegnap délután itt tartott az ügy, s az sem véletlen, hogy a vasárnapi választások tegnapra ígért végeredményét sokan már előre megkérdőjelezték, mondván: túl sok volt a szabálytalanság. A nemzetközi megfigyelők is számos kifogást emeltek, bírálták a Kucsma-féle erőket preferáló egyenlőtlen kampányt. A legpozitívabban az új választási törvényt – amelynek alapján a mostani vokscsatát lebonyolították – értékelték, s jellemző, hogy ezt a törvényt Leonyid Kucsma államfő ötször támadta meg. A demokratikus országokkal ellentétben a választások igazi tétje itt nem az, hogy ki alakít kormányt. Ukrajnában elnöki hatalom van, s majd Kucsma adja a kormányalakítási megbízást. Ez nem ellentétes a demokráciával, de itt a posztkommunista államfő eddig bátran támaszkodhatott saját pártja mellett a négy évvel ezelőtti választásokon győztes kommunistákra is. Az igazi tét a külföld szemében nagyon gyanússá vált Kucsma túlélése. Korrupciós ügyei mellett az elnök máig sem tudta bizonyítani, hogy két éve nem ő adott parancsot a számára kényelmetlenné vált Georgij Gongadze újságíró lefejezésére. Ezért a kérdés az, olyan lesz-e az új parlamenti felállás, amely lehetővé teszi az államfő hatalmának korlátozását, továbbá meg tudják-e akadályozni annak a Kucsma-féle törvénynek az elfogadását, amellyel 2004-ben újabb öt évre megválasztatná magát államfőnek. A politikai paletta felosztása Nyugatbarátnak nevezett reformerőkre, illetve a Moszkvához húzó (poszt)kommunistákra csak másodlagos szempont, hiszen sok párt átlátszó, kétkulacsos politikát folytat, akárcsak maga az elnök. A pillanatnyi kép szerint egyik oldalnak sem lesz számottevő fölénye az új törvényhozásban, vagyis bejött Kucsmának az a taktikája, hogy a politikai erők szétdarabolásával továbbra is tág tere maradjon a lavírozáshoz. Abban az elemzőknek igazuk van, hogy Kucsma azért mégsem Lukasenko, de: Kucsmával sem azért tárgyal a Nyugat, mert ő Kucsma, hanem azért, mert Ukrajna ötvenmilliós európai hatalomként stratégiai szerepet tölt be.