Szorul a hurok

Robert Fico

Szorul a hurok Robert Fico nyaka körül, mivel újabb korábbi magas rangú funkcionárius akadt, aki énekesi karrierbe kezdett a rendőrségen.

Ebben a nyári a hőségben, a Covid két hulláma között sokaknak talán fel sem tűnt a hír, hogy Robert Fico és belügyminisztere, Robert Kaliňák titkos találkozókon egyeztettek arról, hogyan feketítsék be az állami szervek kihasználásával Andrej Kiska köztársasági elnököt, valamint Igor Matovičot, az OĽaNO elnökét. „De hát ez nem új információ, ezt már régóta sejtettük” – mondhatná a kedves olvasó, és igaza is lenne. Csakhogy egy dolog sejteni valamit, és más biztosan tudni.

Az elmúlt hónapok rendőrségi akciói, a bírák, ügyészek, rendőrök letartóztatása mind arra mutatnak, hogy itt valaki visszaélt a teljes államhatalommal. Sok nagy hatalmú ember rács mögé került már, de még hiányzik a felső vezetés: azok a személyek, akik kitalálták, működtették és értelmet adtak az egész korrupt rendszernek. Fico neve most először szerepel egy vallomásban közvetlen felbujtóként, ez pedig nem kis dolog.

Az eredményt František Imreczének, a pénzügyőrség volt vezetőjének köszönhetjük, aki jelenleg korrupció gyanúja miatt van rács mögött, és aki úgy döntött, együttműködik a hatóságokkal. És hát volt mit mondania.

Például egy olyan titkos találkozóról mesélt, amely még Fico miniszterelnöksége alatt zajlott a kormányhivatalban. Tekintélyes a résztvevők névsora: Fico mellett Kaliňák, Tibor Gašpar akkori országos rendőrfőnök, Norbert Bödör oligarcha, Ľudovít Makó, a pénzügyi hatóság bűnügyi hivatalának volt vezetője volt jelen (a három utóbbi úriember már vizsgálati fogságban van). Állítólag Kažimír akkori pénzügyminiszter, ma a Szlovák Nemzeti Bank elnöke is benézett. És mi volt a téma? Andrej Kiska köztársasági elnök adóügyletei, és hogy hogyan lehetne azokat felhasználni a lejáratására.

Imrecze vallomását Makó is megerősítette, ha pedig ez a helyzet, akkor immár tény: az ország vezetése a rendőrséget bevonva dolgozott azon, hogy politikai nyomást gyakoroljon a politikai ellenfelére, konkrétan az államfőre. Mert tény, ami tény: Kiska ma is vád alatt van. És szögezzük le: ha Kiska bűnös, az ügyét vizsgálják ki, és büntessék meg. De ez ne azért történjen, mert a kormányfő parancsára a pénzügyőrség és a rendőrség is rászállt, hogy bármi áron pokollá tegye az életét.

Fico és Kaliňák persze tagad, de Imrecze vallomása különösen fontos lehet, mert végre konkrét kapcsolatot mutat Bödör és Fico között, illetve leleplezi, hogy a közmondásos polip csápjai a kormányhivatalból kiindulva hálózták be Szlovákiát.

A nyomozók munkája még távolról sem ért véget, de egyre közelebb jutnak a Smer felső vezetéséhez, mely eddig minden szempontból érinthetetlennek tűnt. Robert Fico ennek megfelelően egyre idegesebb, egyre vadabbul támadja a kormányt és az újságírókat, egyre vadabb konteókkal áll elő. Valószínűleg ugyanarra gondol, amire mi, valami olyasmire, ami néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen volt: vajon meddig maradhat még szabadlábon?

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?