Zsákutcába menekült a rendőrök elől – amikor már esélye sem volt, csak tovább rontott helyzetén

Zsákutcába menekült a rendőrök elől – amikor már esélye sem volt, csak tovább rontott helyzetén

Meggondolatlan tette következtében egy rendőr megsérült.

A holicsi (Holíč) rendőrökben felmerült a gyanú, hogy egy Škoda Octaviát vezető férfi vélhetően bűncselekményt követett el, ezért úgy döntötték megállítják. Annak sofőrje azonban a többszöri felszólítás ellenére sem állította le a járművét, és a város utcáin megpróbált kereket oldani az őt üldöző rendőrök elől. 

A férfi egy ponton zsákutcába hajtott, amikor pedig már esélye sem volt arra, hogy elmeneküljön, több alkalommal is a rendőrök járműbe tolatott. A veszélyes manőver következtében az egyik járőr megsérült.

A sofőrt őrizetbe vették, és mint az kiderült, a 29 éves férfi forgalmi engedély nélkül ült a volán mögé, korábban már ugyanis a bíróság eltiltotta őt a járművezetéstől.

Az ügyben hivatalos személy elleni támadás és hivatalos határozat akadályozása miatt indult eljárás, amiért a fiatal férfit 3-tól akár 8 évig terjedő börtönbüntetéssel is sújthatják. 

Egyúttal indítványozták a gyanúsított vizsgálati fogságba való helyezését, amely javaslatnak a bíróság helyt adott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?