Szereti ön Brahmsot?

Persze egyszer ennek is el kellett hangzania, mert elég haszontalan, értelmetlen kérdés. Nos, a válaszadók alig három százaléka mondta, hogy csodálattal nézi a televízióban a politikusokat, ereiben boldog tüzek szaladnak, és legszívesebben odatérdelne a készülék elé csókolgatni a képernyőt. Még a végén elhiszem, hogy normális országban élek, bár további harmincegynéhány százalék azt mondta, csak nagy néha, de érez ilyesmit. Nem hiszem, hogy a politikusok azért lennének, hogy csodáljuk őket, mint Michael Jacksont a gyerekek. Ezzel ők is egyetérthetnek, hiszen volt már ilyesmi tájainkon, hogy csodálták a politikusokat. És már csak azért is gondolom, hogy igazam lehet, mert felmérés készült erről. Ha azért lennének, nem lenne felmérés. De akkor mi végre is vannak? Erre nehéz társadalmi közmegegyezéssel, általánosan elfogadható választ adni. Mert tényleg vannak emberek, akik számára ezért vannak. Például gyanítom, más eredmény született volna, ha Magyarországon végzik a felmérést. De talán lehet, hogy mégiscsak azért vannak, hogy dolgozzanak. Hogy tolják az ország szekerét, intézzék ügyes-bajos dolgait, lehetőleg ne csak délután fél négyig, hanem éjt nappallá tegyenek. Mindezért cserébe fontoskodó ábrázatot ölthetnek a jelentéktelen bejelentésekhez is, ha jólesik nekik, elégedetten kezet rázhatnak az emberekkel, na meg persze fizetést is kapnak, mi fizetjük őket az adóinkból, és még azt is engedjük, hogy maguk szabják meg a fizetésük nagyságát. De csodálattal adózni – ki hallott már ilyet? Aztán egy kicsit azért is vannak, hogy szórakoztassanak bennünket, ne legyen már olyan száraz az a politika, ám ennek nem szabad a munka rovására mennie, netán helyettesítenie. Erre a feladatra minden pártban legfeljebb csak egy embert szabad alkalmazni, és őt világosan meg kell különböztetni a többiektől, például piros bohócorrot kell viselnie, és nem kölcsönözheti. Aztán a politikusok még arra is valók, hogy pénzt adjanak nekünk. De azt hiszem, az nem mindegy, melyik adja. Például nem tudom, segíthet-e megőrizni magyarságunkat az az 1,2 milliárd forint, amit a nemzetveszejtő Gyurcsány-kormány adott a héten a felvidéki magyar iskolák diákjai számára. Ebben a kérdésben egyelőre sötétben tapogatózunk, még nem nyilatkoztak az ennek megítélésére hivatott felvidéki tömörülések. Hát azért elfogadjuk, jól van, na, de egyáltalán nem csodáljuk őket érte, és nagyon jól tudjuk, mi a céljuk!