A NATO együtt fog dolgozni az amerikai elnökválasztás győztesével, bárki legyen is az, és mindent megtesz azért, hogy egységes maradjon - ígérte hétfőn Mark Rutte, az Észak-atlanti Szövetség Szervezetének főtitkára.
- Rutte: a NATO-nak egységesnek kell maradnia, bárki is nyerje az amerikai elnökválasztást
„Együtt fogunk működni Kamala Harrisszel, együtt fogunk működni Donald Trumppal és biztosítjuk, hogy a szövetség egységes maradjon” - jelentette ki a volt holland miniszterelnök Olaf Scholz német kancellárral Berlinben tartott sajtótájékoztatóján. „Efelől nincsen kétségem, mert ez a mi érdekünk, és az Egyesült Államok érdeke is” - tette hozzá Rutte, aki egy hónapja váltotta a norvég Jens Stoltenberget a szövetség élén.
Rutte szerint az Egyesült Államok továbbra is a NATO-ban marad. „Tudja, hogy ha Putyin sikerrel jár Ukrajnában, a felbátorodott Oroszország ott lesz a keleti szárnyunknál, és közvetlen fenyegetést fog jelenteni a NATO területére” - mondta Rutte. „Azért foglalkozik (az Egyesült Államok) Ukrajnával, mert benne van a NATO-ban” - tette hozzá a főtitkár. Október 1-i hivatalba lépésekor Mark Rutte, aki előzőleg tizennégy éven át volt Hollandia miniszterelnöke, kijelentette: nem aggódik az amerikai választások eredménye miatt. „Jól ismerem a két jelöltet, és négy évig dolgoztam Donald Trumppal” - mondta.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.