Szóval, te odaállsz, én meg eléd, és azt mondom, csak a testemen keresztül mehetsz be.
Erre a tömegből valaki leveri a szemüvegemet, téged meg mellbe vágnak. Elkezdünk dulakodni, én hívom a belügyminisztert, te meg a rendőröket.– A sajtóról már nem kell gondoskodni, ott lesz.
Szereposztás
Erre a tömegből valaki leveri a szemüvegemet, téged meg mellbe vágnak. Elkezdünk dulakodni, én hívom a belügyminisztert, te meg a rendőröket.– A sajtóról már nem kell gondoskodni, ott lesz.
– De nem lenne jó, ha elkezdenének lökdösődni a kameráikkal. Elvonnák a figyelmet. Javaslom, állítsunk fel egy vegyes médiabizottságot, amelyik elosztja a helyeket. Majd berajzolom, hogy hova fogok állni. Kávét?
– Kérek. Szóval tíz perc után végül beengedünk, cserébe pedig megígéred, hogy nem szólalsz fel.
– Egy leköpés még beleférhetne.
– De addig egy kicsit erőltesd meg magad. Légy szíves. A múltkor is olyan puha voltál, alig tudtunk reagálni. Ilyen langyosan nem lehet nyilatkozni. Még szerencse, hogy a mieinknek tökmindegy, mit mondasz.
– Akkor melyik nap legyen? Mikor készül a következő közvélemény-kutatás?
– Kedden el kell mennem az anyósomhoz, szerdán mannát osztok, legyen csütörtök. Fél kilenc. Vagy fél tíz? – a későn kelő szemét újságírók miatt.
– Csütörtök. És mikor jelented be a pártegyesítést?
– Utána. Ájultan fognak imádni mindkettőnket... Hagyd, most az egyszer én fizetek. És hozzál transzparenseket, tudod, mit kell ráírni.
– Akkor Filippinél találkozunk.– Hol?
– Ezt csak úgy mondják. Tudod, ókori.
– Ja? Akkor Filippinél.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.