Szerbia: Egy lépés vissza

Az eddig beérkező, nem hivatalos adatokat elemezve leszűrhető, a szerb választópolgár nem méltányolja őszintén Európa közeledési szándékát, szimpátiáját és tetemes anyagi segítségét; felismerte ugyan, hogy Szlobodan Milosevics vezérletével nem lehet tovább haladni, de jövőjét még nem tisztázta. Ma már egyértelmű, hogy két évvel ezelőtt csak félfordulat történt, a tétovázás nyomán pedig a korábbi diktátort leváltó Szerbiai Demokratikus Ellenzék (SZDE) szétesett.

Ebben voltaképpen nincs semmi különös. Szerbia egy rövidtávú vágtázóhoz hasonlítható, nagy ütemben megtette az első száz métert, de most pihenni kíván. Labusz ugyanis túl gyorsan nyitna a Nyugat felé, nem nyújtva kellő fedezetet a várható tektonikus szociális mozgásokra, ezzel szemben Kostunica a lassúbb változások híve, aki a biztonság, a jogvédelem és a szerb érdekek szószólójává válva a szélcsendesebb átalakulást térképezte.

Vojiszlav Seselj előretörése szintén nem meglepetés, talán csak annyiban, hogy a harmonikus együttélés álmának hitt Vajdaságban (Labusz után) a második helyen végzett. Ha belegondolunk, el kell ismernünk, Milosevics valójában jól ismeri népét, amikor Hágából azt tanácsolta, pártja (a Szerbiai Szociális Párt) ne indítson külön jelöltet, hanem Seseljt támogassa. Seselj – amolyan Torgyán–Csurka egyvelegként – cirkusszá átalakítva szinte kisajátította a szövetségi parlamentet, a tévé nézői folyamatosan jól szórakozhattak agresszív és hatásos beszédein, a jobb érzésűek által vélt „balkáni kocsma” teret hódított, s mára a Szerb Radikális Párt régi fényében tündököl. Seselj, aki egykoron az önigazgatású szocializmus témájából védte meg doktori disszertációját, jelenleg a szerb álmok folytonosságának megtestesítője, s ha csak hajszálnyira is maradt le a második forduló páros mérkőzéséről, magát a tényt nem lenne szabad figyelmen kívül hagyni. Seselj a tényleges veszélyforrás, pozíciói pedig erősödhetnek a leendő szerb parlamentben.

Szinte bizonyos, hogy győzelme esetén Vojiszlav Kostunica Szerbia leendő elnökeként rendkívüli parlamenti választásokat ír ki, ezzel megváltoznak az erőviszonyok a belgrádi szkupstinában. A pillanatnyi állás szerint megizmosodik a jelenlegi jugoszláv államfő vezette Szerbia Demokrata Párt, a Djindjics-Labusz vezérelte maradék SZDE nyilván második helyre szorul, biztos befutó a SZRP, s talán visszatérhet a politikai porondra a megújhodási mozgalom vezetőjeként Vuk Draskovics is. Bárhogy is közelítsünk, ez totális jobbrafordulás, a nemzeti erők reinkarnálódása, valamint az Európa irányába tett lassúbb ütemvétel. Djindicsék nyilván taktikai hibát követtek el, amikor kikényszerítve az elnökválasztást szóra próbálták bírni Kostunicát, mit választ, Szerbiát vagy Jugoszláviát.

Belpolitikai viszonylatban érdemes tudni, Szerbiában és a Vajdaságban az elkövetkezendő két-három év folyamán mintegy hétezer céget és vállalatot kellene privatizálni, a folyamat beindult, ám további iránya bizonytalan. A friss külföldi tőke beérkezte vitális érdek, kérdés, hogy a Labusz fémjelezte kapcsolatok most mennyit veszítenek értékükből. Egzisztenciális szempontból pedig ez valóban nem lényegtelen.

A vajdasági magyarság – miként minden szerbiai kisebbség – körülményeit tekintve lényegesebb változás nem várható, mivel a Nyugat továbbra is sakkban tartja Szerbiát, az új belgrádi vezetés pedig kisebbségi ügyekben nem fog kockáztatni, lévén, fontos számára a Koszovóban élő szerbség sorsa is. Külön probléma viszont, hogy – pártjait tekintve – a vajdasági magyarság is megosztott, az egységes politizálás hiánya pedig komoly hátrányként jelentkezhet. Ettől függetlenül a most létrejött MNT kiterjesztheti hatáskörét egy lehetséges autonómia irányába, önrendelkezhet a kultúra, az oktatás és a tájékoztatás területén, s a magyar önkormányzatok láncolata is életképessé válhat.

A mérkőzés még nem lefutott. A második fordulóban tagadhatatlanul Kostunica győzelme jósolható, a választási rendszer szabálya azonban a két hét múlva megtartandó megmérettetés esetében is az ötven százalék feletti „megjelenést” teszi szükségessé, s ha a szavazópolgárok ennek nem tesznek eleget, minden kezdődik előről.

Közben ne feledkezzünk meg arról sem, hogy Szerbia jelenlegi elnökét, Milan Milutinovicsot hoszszú hónapok óta Hágába várják, tanúként, vádlottként egyaránt. Francia ismerősömnek ebben igazat kell adnom, ehhez képest akár Kostunica, akár Labusz minősíthető változást feltételez.

A szerző vajdasági munkatársunk