Autóban hagyott gyerekek? Ne féljünk cselekedni!

222

Veszélyes lehet a gyermekeket nyáron az autóban hagyni, mivel a hőmérséklet gyorsan kritikus szintre emelkedhet, még akkor is, ha kint csak enyhén meleg van. 

Az autó üvegházként is működhet, ahol a hőmérséklet percek alatt 10-20 fokkal emelkedik. A gyermekek hajlamosabbak a hőgutára és a kiszáradásra, mivel a szervezetük nem tud olyan hatékonyan lehűlni, mint a felnőtteké. Ez súlyos egészségügyi problémákhoz vagy akár halálhoz is vezethet, ezért fontos, hogy a gyerekeket soha ne hagyjuk egyedül az autóban, még rövid időre sem.

Az autóban felejtett gyermeket azonnal árnyékba kell vinni, és állapotának súlyosságától függően elsősegélyben kell részesíteni. A Szlovák Vöröskereszt arra figyelmeztetett, hogy az autóban a hőmérséklet öt perc után meghaladja a 40 Celsius-fokot, felszólította az embereket, hogy nyáron figyeljenek a parkoló autókra, és ne féljenek közbelépni.

„Nyáron figyeljünk oda a parkoló autókra, és ne habozzunk azonnal segíteni, ha egy bezárt gyermeket látunk. Az autóban a hőmérséklet az első percekben meredeken emelkedik, öt perc után meghaladhatja a 40 Celsius-fokot. Ezért, ha az autó tulajdonosa nincs a közelben, azonnal hívja a rendőrséget és a mentőszolgálatot” - közölte közösségi oldalán a Szlovák Vöröskereszt.

Cselekedjünk!

Ha egy zárt autóban síró, kiabáló vagy nem reagáló gyermeket lát, mindenképpen cselekednie kell. A Szlovák Vöröskereszt azt javasolja, hogy törjük be az autó ablakát, és a gyermeket minél hamarabb vigyük árnyékba. Ha a gyermek eszméleténél van és lélegzik, kezdjük el hűteni. 

„Fokozatosan, langyos vízzel, hogy elkerüljük a sokkot. Lassan hűtsük le a karokat, a lábakat, a törzset és a fejet. Használjon például nedves zsebkendőt, de ne hagyja a testén - ügyeljen arra, hogy a víz el tudjon párologni. A babát be is pólyázhatjuk” - magyarázzák a szakértők. A csecsemőt kis kortyokban meg lehet kínálni vízzel, ha nem hány, dee soha ne jeges itallal.

Elsősegélynyújtás

Ha a gyermek eszméletlen és nem lélegzik, a gyermeket a hátára kell fektetni, a fejét hátra kell dönteni, és meg kell kezdeni a szív- és légzésélénkítést

„Öt befújás, majd ismételve 30 mellkaskompresszió (percenként 120 kompresszióval) és két légzés. Ezt addig kell csinálni, amíg a gyermek keringése helyre nem áll, vagy amíg a mentőszolgálat meg nem érkezik” - magyarázta a Szlovák Vöröskereszt.

Ha a gyermek eszméletlen, de lélegzik, stabil helyzetbe kell helyezni az oldalára. 

„Győződjünk meg róla, hogy a fej hátradől, hogy a légutak szabaddá váljanak. Kezdjük el a hűtést. Várjuk meg a mentősök kiérkezését” - tették hozzá a szakértők.

(zdravie-pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?