Szép szavak, buborékok

 

A fiatal jegyárus – esetleg tiketmenedzser? –, rosszalló pillantást vetve arra az elmaradott, begyöpösödött ötven körüli emberre, aki ilyen ódon és degradáló kifejezést használt, kapitány személyiségű tanító néniket is megszégyenítő hangon rendreutasította, hogy az ő vonattársaságuknál nincsenek kalauzok, csak sztevardok. Hallottad, nem azt mondta, hogy sztyúárd, hanem sztevard, kuncogott mögöttem két fiatal. Engem nem a kiejtés zavart, hiszen amióta egyik kedvenc újságíró tanítványom, M. Peti az államvizsgán az idegen szavak szlovák kiejtéséről szóló tételt húzta, tudom, hogy az idegen szót szlovákosan kell ejteni, tehát sztevard és manazsér (persze voltak kivételek, de lehet, hogy azóta már megszűntek). S nem is a szegény utas megszégyenítése zavart – bár az is, hiszen mire menne a vonattársaság sztevardostól együtt, ha nem lenne utas –, mert a lekezelő megszégyenítés már csak következmény. Annak a jelenségnek a következménye, amely abból áll, hogy egyesek bombasztikus elnevezéseket adnak teljesen egyszerű dolgoknak, s aztán úgy viselik ezeket, mint páva a tollát. Ez az, ami zavar, mert nem szeretem a nagyzolást, az üres buborékokat. Hogy a sztevard egyenlő kalauz, toalett egyenlő vécé példákon kívül mást is mondjak, idézem a fodrásznőmet. „Jelentkeztem egy műsorba, fodrászokat, kozmetikusokat kerestek. Aznap ketten voltunk fodrászok, ismertem a másikat. Amikor nem engem választottak, megkérdeztem, hogy miben voltam rosszabb. A lány, aki az egészet felügyelte, azt mondta, hogy a másik hajambasszádor, én pedig csak fodrász vagyok, és a másiknak van hajszalonja is. Azt hittem, elájulok! Hát a másik ugyanolyan fodrász, mint én! Ugyanolyan kis alagsori fodrászüzlete van, mint nekem, csak két házzal odébb!” Erre mondaná egy ismerősöm, hogy van, aki az ürüléket is képes aranyba csomagolni és eladni. Én pedig mondanám, hogy nem szeretnék az lenni, aki kicsomagolja. S megint a vécénél vagyunk. Nem véletlenül. Tanár kollégámmal – tudásmenedzser?, tudásnagykövet?, tudásambasszádor? – egy kávézóban ültünk. Megkérdezte a felszolgálótól – kávénagykövet? –, hol van a vécé. Balra van a toalett, mondta a pincérnő, a toalett szót jól megnyomva. Magának nem tetszik a vécé szó? Kérdezte tőle a kolléga. Olyan illetlen, parasztos, mondta a lány, aki ottlétünk alatt illetlenebb szavakkal is társalgott a kolléganőjével. Illetlen? Azt jelenti, hogy vízöblítéses, hangzott a kolléga válasza, de aztán sürgősebb dolga akadt. Amikor visszajött, mérgesen odaszólt a pincérnőnek. Lehet, hogy maguknak ez toalett, de koszos, és olyan büdös, mint a latrina!