Az ENSZ békefenntartói a helyükön maradnak Libanonban

libanon k

Az ENSZ libanoni békefenntartói (UNIFIL) a helyükön maradnak annak ellenére, hogy Izrael kivonulásukra szólított fel őket – közölte a világszervezet békefenntartó műveleteinek vezetője, miközben az ENSZ Biztonsági Tanácsa bírálta az erőket ért legutóbbi támadásokat.

„Döntés született, az UNIFIL megmarad minden jelenlegi állásában, annak ellenére, hogy az izraeli erők felszólították őket, hagyják el a kék vonal közelében lévő pozícióikat” – közölte Jean- Pierre Lacroix.

Az UNIFIL 1978 óta felügyeli az Izrael és Libanon közötti határvidéket. Küldetésében több mint 50 országból több mint tízezer ENSZ-katona vesz részt.

Az izraeli erők és az Irán által támogatott síita Hezbollah milícia közötti harcokban a békefenntartók az elmúlt napokban többször is tűz alá kerültek. Lacroix szerint öt katona megsebesült az összecsapásokban. Emellett izraeli harckocsik áttörték a dél-libanoni ENSZ-bázis főkapuját.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök nemrég a békefenntartók azonnali kivonását követelte a dél-libanoni harci övezetből. A kormányfő hivatalának tájékoztatása szerint Netanjahu közvetlenül António Guterres ENSZ-főtitkárnak címezve azt üzente: ideje kivonni az UNIFIL-t a harci területről, ahol a Hezbollah erődítményei vannak.

Izrael arra szólította fel a békefenntartókat, hogy libanoni szárazföldi művelete idejére 5 kilométerrel vonuljanak északabbra.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai hétfőn bírálták a kéksisakosok ellen Dél-Libanonban a közelmúltban elkövetett támadásokat. Pascale Baeriswyl svájci ENSZ-nagykövet, a Biztonsági Tanács soros elnöke, a testület mind a 15 tagjának nevében kijelentette, felszólítanak minden felet, hogy tartsa tiszteletben az UNIFIL személyi állományának és az ENSZ létesítményeinek biztonságát. A tagok egyben emlékeztettek arra, hogy az ENSZ békefenntartói és az ENSZ létesítményei soha nem lehetnek támadás célpontjai.

Izrael azzal vádolja a Hezbollahot, hogy saját céljaira használja az UNIFIL-bázisok közelében lévő területeket. Az izraeli erők és a Hezbollah libanoni harcai miatt az ENSZ Biztonsági Tanácsa aggodalmát fejezte ki a polgári áldozatok, az infrastruktúra lerombolása és a belső menekültek növekvő száma miatt. A testület felszólította az összes felet, hogy tartsa be a nemzetközi humanitárius jogot – mondta Baeriswyl.

Libanonban az elmúlt hónapban több mint 1400 ember – köztük civilek, orvosok és a Hezbollah harcosai – vesztette életét, és 1,2 millióan kényszerültek lakóhelyüket elhagyni. Az elmúlt évben mintegy 60 izraeli halt meg a Hezbollah csapásaiban. Izrael azt állítja, el akarja űzni a militáns csoportot a határtól, hogy a mintegy 60 ezer kitelepített izraeli visszatérhessen otthonába az ország északi részén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?