Špidla túlélte a válságot, de...

Emlékeztetőül: a Vladimír Špidla miniszterelnök vezette kabinet egyik fontosnak minősített javaslata azért bukott meg a képviselőházban, mert a legkisebb koalíciós párt, a Szabadság Unió–Demokratikus Unió (US–DEU) volt elnöke, Hana Marvanová elvi meggyőződésére hivatkozva nem szavazta meg. A törvény sorsa tehát egyetlen szavazaton múlott, s nem kizárt, hogy ez a helyzet – a válságmegoldó újabb megállapodások ellenére is – gyakorlatilag bármikor megismétlődhet. A Cseh Szociáldemokrata Párt (ČSSD), a Kereszténydemokrata Unió–Csehszlovák Néppárt (KDU– ČSL) és a már említett US–DEU hárompárti koalíciójának ugyanis a 200 tagú képviselőházban csak 101 mandátuma van, ami a lehető legszerényebb többség. Ráadásul a szociáldemokrata Jan Kavan volt külügyminiszter szeptembertől egy évig az ENSZ közgyűlésének az elnöke, így nemigen valószínű, hogy túl gyakran venne részt az üléseken, illetve a kérdéseket eldöntő szavazásokon. Marvanová és Kavan tehát objektív módon már puszta létükkel is gyöngítik a koalíciót, amelynek minden fontos szavazáskor minden tagját mozgósítania kell. De mi lesz akkor, ha valaki váratlanul marad távol vagy lekési a szavazást? Nos, ez bizonyos esetekben még a kormány bukását is előidézheti. A konfliktus veszélye tehát már magában a koalíció, illetve a parlamenti alsóház összetételében benne van.

Mindezek ellenére Kavan, bármennyire bírálják is őt és kérik tőle ezt, nem hajlandó megválni mandátumától. Nyilván tudja, miért. A képviselői kereset nem alacsony – csak havi 50 ezer cseh korona!? –, s a számos botrányba keveredett politikusnak nyilván a képviselői mentelmi jog is jól jön. Marvanová a válság után megígérte ugyan, hogy most már „jó lány” lesz, de hát ismerve személyét, ebben azért nem lehetünk egészen biztosak.

A koalíciós szerződést kiegészítő megállapodás szerint a kormány által fontosnak minősített javaslatokat csak azután terjesztik a plénum elé, hogy a koalíciós parlamenti frakciók is megtárgyalták és jóváhagyták őket. Az US–DEU kötelezte magát, hogy ha valamelyik képviselője megsérti a megállapodást, azonnal távozik a kormányból, de azt ellenzéki pozícióból is támogatni fogja, s nem szavazza meg a menesztésére irányuló javaslatokat. Ezzel azt szeretnék elérni Špidláék, hogy az esetleges kisebbségi kormánynak se kelljen a kommunisták támogatására támaszkodnia. Garancia arra, hogy a jövőben valóban minden koalíciós képviselő megszavazza a fontos törvényjavaslatokat, természetesen még így sincs. Egy-két képviselő ugyanis bármikor változtathat álláspontján. Ez nem ismeretlen dolog.

A szociáldemokraták és a kereszténydemokraták lényegében megbízhatóak, megvan a stabil választói hátterük is, de a gyenge és széthúzó uniósokat ma már inkább csak az érdekek tartják egyben. Az US–DEU-nak, amely a Polgári Demokrata Párt (ODS) Václav Klaust bíráló szárnyából jött létre, mind a mai napig nem sikerült gyökeret vernie a társadalomban, kialakítania sajátos, jól felismerhető arculatát, s népszerűsége, befolyása egyre csökken. Megfigyelők szerint a pártot csak a kormányzati pozíció mentheti meg, mert csak ebből tud „valamit” nyújtani tagjainak és szimpatizánsainak. Nem volt tehát véletlen, hogy Marvanovát, aki kiállt – egyébként közismert – meggyőződése mellett, pártjában is rendkívül éles kritika érte, s erőteljes volt a követelés, hogy távozzon a képviselőházból, sőt egyesek szerint a pártból is. Sajátos következetessége – amely összhangban van pártjának programjával – ugyanis létérdekeket veszélyeztetett és veszélyeztet. Marvanová végül is meghátrált. Mandátumáról nem mondott le, de a parlament alelnöki tisztségét azért átengedte másnak.

Az eddig túlságosan is magabiztosnak tűnő Špidla – és az egész kormányának helyzete – nyilvánvalóan megingott, bár a koalíciós politikusok ennek az ellenkezőjét állítják. A koalíción belül nyilvánvalóan kisebb lett az US–DEU súlya és befolyása. A kormányfő már láthatóan rájött, hogy óvatosabbnak, taktikusabbnak kell lennie. Bebizonyosodott, hogy a koalíciónak nemcsak az ellenzékre, hanem saját soraira is jobban kell ügyelnie, mert helyzete igencsak törékeny. Ugyanakkor kiderült, hogy a szociáldemokrácia soraiban erősödik az a szárny, amely hajlandó lenne együttműködni az eddig bizonyos „nagypolitikai elszigeteltségben” tartott kommunistákkal. Špidla két ízben is tárgyalt Miroslav Grebeníčekkel, Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjának (KSČM) elnökével. A kommunisták, akiknek 41 képviselőjük van az alsóházban, politikailag a kormányválság által is megerősödtek, illetve felértékelődtek. Realitásérzékükre vall, hogy egyértelműen jelezték: jelenleg semmiképpen sem tartanak igényt a kormányban való részvételre, de egy szociáldemokrata–kereszténydemokrata kisebbségi kabinetet támogatni tudnának, ha az nagyobb hangsúlyt fektetne a szociális problémákra és a gazdasági növekedésre. Elemzők szerint a szociáldemokraták és a kommunisták programjai között mintegy 70-80 százalékos az átfedés. Együttműködésük tehát logikus, s a kormány szempontjából a jelen helyzetben gyakorlatilag egyszerűbb is lenne. A mai kommunista párt elutasítása elődjének a szocialista rendszerben játszott szerepén alapul, s bizonyos értelemben érthető. Hosszú távon ez azonban nyilvánvalóan elfogadhatatlan, összeegyeztethetetlen a demokratikus rendszerrel, s a KSČM, amelynek tevékenysége az alkotmányon alapul, előbb-utóbb – természetesen ha megtartja társadalmi támogatottságát – a többi pártokkal egyenrangú tagja lesz a parlamentnek. Egy ilyen jövőbeni helyzetben pedig tisztább lesz a politikai térkép is a baloldali és jobboldali politikai erők között, ami sok mindent más megvilágításba helyez.

A néhány napos kormányválság kapcsán Csehországban ismét vita keletkezett a pártideológia, illetve a gyakorlati politika közötti viszonyról is. Egyesek szerint Marvanová ideológiai meggyőződése miatt veszélybe sodorta a kormányt és pártját is, tehát hibázott, mert a demokratikus rendszerben a politika nem lehet alárendelve a pártideológiának. Mások meg úgy látják, hogy a „pártházasságok” csak hasonló ideológiai elvek alapján jöhetnek létre. A probléma egyébként nem új, hiszen a ČSSD az elmúlt időszakban is a jobboldali ODS segítségével irányította négy éven át az országot – aránylag sikeresen, ami Kelet-Európában első ízben tette lehetővé, hogy kétszer egymás után ne csak megnyerje a választásokat, hanem kormányt is alakíthasson. A sajtóban közölt véleményekből úgy tűnik, hogy az emberek többsége az ideológiai viták helyett a gyakorlatiasságot, a mindennapok problémáinak a megoldását várja el elsősorban a kormánytól és a pártoktól.

Pozitívnak tekinthető, hogy a koalíciós politikai pártok felismerték: a bizonytalan helyzet haladéktalan megoldást igényel, ezért pragmatikusan és gyorsan megegyeztek. Csehországnak ugyanis most erős és cselekvőképes kormányra van szüksége, hiszen meg kell oldani a hatalmas árvíz okozta gondokat, novemberben történelmi NATO-csúcs lesz Prágában, s elő kell készíteni a küszöbön álló európai uniós csatlakozást is; hogy a mindennapok súlyos tömegeket érintő problémáiról ne is beszéljünk. Már a legközelebbi hónapok megmutatják, hogy a Špidla-kormány jelenlegi felállásában képes-e erre, vagy pedig valóban váltásra van szükség. Néhányan ugyanis az idő előtti parlamenti választások gondolatát is felvetették.

A szerző prágai munkatársunk