Sok víz lefolyik a Dunán

Most, hogy már megszűnt a határellenőrzés Szlovákia és Magyarország határán, még kellemesebb érzéssel megyünk át Párkányból Esztergomba és vissza a gyönyörű Mária Valéria hídon, mint ez idáig. Mióta a híd jó hat évvel ezelőtt elkészült, már több millió ember ment át rajta. Bizonyára sokan észrevették, hogy a híd mind Párkány, mind Esztergom felől a közepén kissé emelkedik. Az újjáépítés tervezői ugyanis számítottak azzal, hogy ha az államközi megállapodás szerint elkészül a nagymarosi vízerőmű és miatta Párkánynál a Duna vízszintje néhány méterrel megemelkedik, akkor is gond nélkül átférjenek a felújított híd alatt a hajók. Erőmű azonban eddig nem épült fel, ez a kérdés bizonyára vita tárgya lesz a jövő évi magyar–szlovák miniszterelnöki tárgyaláson is.

Ezzel kapcsolatosan felidéződik bennem egy fiatalkori emlék. A múlt század ötvenes éveinek elején egész Csehszlovákiában, így nálunk is megalakult a Csehszlovák Ifjúsági Szervezet. Az akkor élő 15–25 éves fiúk, lányok jelentős része ennek tagjává ált, én is, aki akkor a Köbölkúti Gép- és Traktorállomáson dolgoztam.

Az ifjúsági szervezetet a rendszer a szocializmus építésére igyekezett kihasználni. Különféle építő brigádokat szerveztek, egyebek között ifjúsági vasút építését Dúbravkától Selmecbányáig. Tény, hogy a fiatalság döntő része lelkesen kapcsolódott be ezekbe az akciókba, látott benne perspektívát.

1951 nyarán egy nagyobb csoporttal – 35–40 fiú és néhány lány – a mi vállalatunktól is részt vettünk a nosicei vízerőmű építésére szervezett ifjúsági brigádban. Nosice Púchov felett, Zsolnától nem messze fekszik, ott épült akkor a Vágon az első ilyen létesítmény – később további tizennégy. Sok száz fiatal dolgozott ott. Mi is örömmel mentünk el, mert itthon, a toborzáson elmondták: ha elkészül, lesz elég villanyáram ezen a környéken is, minden faluba bevezetik a villanyt, lesznek mosógépek, hűtők, rádiók és minden, ami nincs. Egy hónapig dolgoztunk. Nehéz fizikai munkát végeztünk, talicskákkal hordtuk a földet, követ az új gáthoz, a terelőutakhoz. Barakkokban voltunk aránylag jól elszállásolva, a koszt is megfelelt. Végül is annyit kerestünk, hogy amikor fizetésünkből levonták a koszt és a szállás árát, éppen annyi maradt, hogy megvehettük a vonatjegyet. Esténként megbeszéléseket tartottak, volt nótaszó, zene, tánc, jól éreztük magunkat, amit fokozott a tudat, hogy hasznos munkát végeztünk.

Hogy valóban mennyire volt hasznos, azt sokkal később tudtam csak meg. Pontosan 1998. március 11-én sikerült kapcsolatba kerülnöm a trencséni vízerőművek igazgatójával, Zacharovský mérnökkel. Tőle értesültem arról, milyen eredménnyel működik a nosicei vízerőmű.

Amikorra ott az építkezés 1958-ban befejeződött, 3 darab 22,50 MW teljesítményű aggregátot szereltek fel, ami összesen 67,5 MW/óra villanyáram termelésére szolgált, maximális vízáteresztése 130 m3/s-l. Mivel ilyen nagy tömegű vízáteresztés ritkán fordul elő, átlagosan az addig eltelt 40 év alatt, 1958-tól 1997-ig 17,4 MW/óra volt a valóság.

ĺgy az erőmű 40 év alatt évente átlagosan 151 900 GWh, tehát 151 millió kW villanyáramot termelt, aminek értéke akkori áron 84,5 millió Kčs volt, 40 év alatt összesen 3,38 milliárd Kčs. Tehát ez nem kis összeg, azt hiszem, nagyon megérte felépíteni az erőművet.

Gondolkodjunk el ezen és tudatosítsuk: ott, ahol a Vág a Dunába folyik, 155,4 m3/s-l vizet ad át átlagosan nagyobb folyamtársának, tehát 155,4 köbméter vizet másodpercenként. A Dunába Esztergomnál másodpercenként 2,300 m3 víz folyik úgy, hogy ebből senkinek sincs egy fillér haszna, hiába domborították ki egy kissé a Mária Valéria hidat.

Megkérdezhetjük a Zöldeket, a környezetvédőket és mindenkit, aki már sok éven át sikerrel gátolja egy itteni erőmű építését, vajon gondoltak-e arra: 150–200 év múlva, amikorra elfogy az olaj és a földgáz, az ő utódaik örömmel fognak-e ülni télen villany hiányában a hideg szobában, gyertyafénynél, rádió, tévé, számítógépek nélkül. Szénnel ne tüzeljünk, mert füstje szennyezi a levegőt, az atomvillanytelepeket likvidálni kell, mert veszélyesek, probléma hulladékuk elhelyezése, vízerőmű meg nem kell. Pedig a víz sosem fogy el. Az Alpokban, a Tátrában mindig fog esni az eső, hó, ráadásul ingyen.

Kovács Ferenc, Köbölkút