Semmit sem sért a státustörvény

Hozzá kell azonban tennünk: sajnos. A szlovák politikusok minősítéseinek rengetegéből kikristályosodó érv, úgy tűnik, elvi kérdéssé akar válni. A törvény állítólag területen kívüli, azaz hatáskörével Szlovákiát is érinti, megsértve az ország szuverenitását; az állam kizárólagos jogát arra, hogy határain belül hatalmat gyakoroljon állampolgárai fölött.

Az exterritorialitás nemzetközi jogi fogalom, a védettséghez való kizárólagos jogot fedi; azt jelenti, a helyi törvények hatásköre alól felment néhány, az adott országban élő személyt. Ez többnyire az éppen külföldön tartózkodó államfőkre, a diplomatákra és családtagjaikra, az ENSZ képviselőire vagy az állami hajók legénységére vonatkozik. Az exterritorialitás érvényes az amerikai monopolellenes törvényalkotásban, valamint azokra a törvényekre vonatkozik, amelyekkel a Líbiában és Iránban befektető (nem kizárólag amerikai) cégeket sújthatják.

Exterritoriális hatályú törvény akkor sérti a nemzetközi jogot és a másik állam szuverenitását, ha az egyik ország vagy közvetlenül az idegen állam területén, vagy a saját területén ugyan, de az idegen országban lejátszódó események hatására gyakorolja hatalmát (természtetesen, ha az egyik állam tette szemben áll a másik jogrendjével, egyéb körülmények közt idegen állam bírósági ítéleteinek elismerése és végrehajtása bevett szokás). A törvény azért törvény, hogy az állami hatalom szankcionálni tudja azokat, akik kötelesek megtartani, de megszegik. Tiszteletben tartását ki lehet kényszeríteni. Az államok mint szuverén szubjektumok természetéből adódik, hogy az egyik ország hatalma nem kényszerítheti törvényeinek betartását a másik országban, mert nincs erre módja. Ha ezt szeretné elérni, el kellene foglalnia a másik országot. Egyetlen lehetőség van: az idegen szubjektumokat, amelyekre nem vonatkozik törvénykezésük, saját területükön – országhatárukon belül – szankcionálják, ahol megtehetik. A magyar szerveknek azonban nem ez a célja a külföldi magyarokról szóló törvénnyel. Ha ez lenne, a következő szellemben alkották volna: „ha a külföldi magyarok nem igénylik a magyarigazolványt, vagy nem akarnak élni azokkal az előnyökkel, amelyeket a törvény szavatol, cselekedeteiket (illetve mulasztásukat) a Magyar Köztársaság területén büntetéssel sújtják”. Meglehetősen abszurd dolog, de pontosan kifejezi az idegen állam törvényének exterritoriális hatályát. A külföldi magyarokról szóló törvény ezzel szemben felhatalmazza az idegen ország lakóit, hogy saját szabad elhatározásukból elfogadják az ebből eredő előnyöket és jogosultságokat. Ezzel senki nem büntet meg senkit, és Szlovákiára gyakorolt exterritoriális hatásai körülbelül olyanok, mintha egy, Székesfehérvárott szlovákra fordított és ott kiadott könyvet Losonc főterén árusítanának. A szlovákiai magyarok Szlovákiában szabad állampolgárként cselekednek, alapítványokat, polgári társulásokat hozhatnak létre, ajándékokat és anyagi támogatást szerezhetnek a magyar kormánytól vagy akár az ugandai vállalkozóktól. Az, hogy az ajánló szervezetek hitelesítik a magyarigazolványt kérelmező aláírását (ami a szlovák külügyminisztérium egyelőre egyetlen konkrét, nyilvánosságra hozott kifogása), nem sérti a területen kívüliség elvét. A Szlovák Köztársaságban ugyanis az ilyenfajta hitelesítésnek nincs jogi megfelelője, és a magyar kormány dolga, hogy elfogadja ezt a nem törvényszerű hitelesítést. Elvégre ezt az elvet tartalmazza a nemzetözi magán- és perviteli jogról szóló szlovák törvény 4. paragrafusa, tehát a hitelesítés következményei Magyarországon érvényesülnek.

A szlovák Alkotmánybíróság volt az, amely kimondta, hogy „a szuverenitás (önállóság) jogi fogalom az állami hatalom más hatalmaktól való függetlenségének megjelölésére. Az Alkotmány 1. és 2. cikkelye egyértelműen kifejezi és leszögezi, mi a Szlovák Köztársaság szuverenitásána lényege”. Hogy a szlovákiai magyarok tettei nincsenek nagyobb ellentétben a Szlovák Köztársaság jogrendjével, mint bármi más, alátámasztja a szlovák alkotmánybírók képviselőinek kijelentése, mely szerint a Szlovák Köztársaság olyan intézkedéseket hoz, hogy területén ne érvényesüljön a határon túli magyarokról szóló törvény. Ha e törvény leple alatt a szlovák állampolgárok olyan tettekre ragadtatnák magukat, amelyekkel megsértenék a szlovák törvényeket, nem kellene sem törvényes, sem más rendelkezéseket hozni, elég lenne a meglevőket alkalmazni. Mind a szlovák kormánynak, mind a parlamentnek ügyelnie kellene arra, nehogy az ellenrendelkezések elfogadásával megsértsék az alkotmány 12. cikkelyének 2. bekezdését, azaz diszkriminálják a magyar nemzetiségű állampolgárokat, mert kisebbséghez tartoznak. A határon túli magyarokról szóló törvény is diszkriminatív, mint minden törvény, amely nem vonatkozik mindenkire, csupán a lakosság egy csoportjára. Annyi a különbség, hogy a más országban élő kisebbség pozitív diszkriminációját ez esetben objektíven magyarázzák azzal, hogy jogszerűen érdeklődnek nemzeti identitásuk fejlődése és támogatása iránt, a nemzetközi jog szempontjából pedig megengedett a megfelelő mértékű kedvezményezés. A Szlovák Köztársaság ellenintézkedései egyoldalúan hátrányos helyzetbe hoznák a magyar nemzetiségűeket, akik vállaják a külföldi magyar státusát, anélkül, hogy valamilyen törvényes célok lebegnének a szemük előtt.

A határon túli magyarokról szóló törvény olyan, amely senkinek sem árt, akik Magyarország határain kívül élnek, és sok embernek segít. Előnyeit minden ország elfogadta, melynek lakosait érinti, sőt a romány kormány elérte, hogy minden román állampolgárra vonatkozzon. A szlovák kormány azonban olyan egyedi, hogy saját állampolgáraival vette fel a harcot. Noha minden időben érvényes volt az „amilyenek a polgárok, olyan a kormány” mondás, most azt gondolom, ilyen rossz kormányt nem érdemeltünk.

A szerző jogász