Egy döntetlen is elég lehet a Fradinak, de Robbie Keane nem akar számolgatni

ftc

Csütörtökön 21 órakor a továbbjutásért száll harcba a Ferencváros az Európa-ligában. A magyar címvédő biztató helyzetben van, az AZ Alkmaar ellen minden bizonnyal az egy pont is elég lesz a cél eléréséhez.

Az Európa-ligában a BL-hez hasonlóan a főtábla első nyolc helyezettje jut automatikusan nyolcaddöntőbe, a 9–24. helyezettek selejtezőt játszanak, a 25–36.-ok kiesnek. A tabella 22. helyén álló Ferencvárosnak egy győzelem biztosan, egy döntetlen pedig valószínűleg továbbjutást ér, míg egy vereséggel valószínűleg búcsúzik a sorozattól.

Egy kis matek

De mit is jelent az a bizonyos valószínűleg? A statisztikákkal foglalkozó Opta kiszámolta, hogy a Ferencvárosnak 79 százalék esélye van a továbbjutásra. A zöld-fehérek malmára hajthatja a vizet, hogy az AZ Alkmaar már bebiztosította helyét a playoffban, valamint az is, hogy a Fradi közvetlen riválisai közül az AS Roma, a Fenerbahce és a Porto idegenben, míg a Besiktas és Twente egymással csap össze a zárófordulóban. A Ferencváros egy döntetlennel szinte biztosan továbbjut: ez esetben már csak csak négy csapat tudná megelőzni és mind a négy győzelmi kényszerben lenne. Egy Alkmaar elleni vereség esetén viszont hasonlóan nagy szerencsére lenne szüksége a zöld-fehéreknek a top 24-hez.

Keane győzni akar

Robbie Keane első hazai tétmérkőzésére készül a Ferencváros kispadján.

„Alig várom az első meccset a hazai szurkolók előtt. Remélem, telt hát és kiváló hangulat fogad, mi pedig szeretnénk megörvendeztetni a drukkereket. Mindig nyerni akarok, sosem gondolok a döntetlenre. Nincs ez másként most sem, mert nem akarunk számolgatni”

 – jelentette ki az ír szakember a szerdai sajtótájékoztatón. A holland ellenfelet Keane külön is méltatta, szerinte az AZ hasonló minőséget képvisel, mint a Frankfurt. „Kielemeztük a Frankfurtban 2:0-ra elveszített találkozónkat, a jobb és bal oldalon is találtunk olyan szituációkat, amikor az utolsó kulcspassz hiányzott ahhoz, hogy helyzetet alakítsunk ki.”

A Ferencváros támadásban nem sokat mutatott Frankfurtban, mindössze egyszer lőtt kapura. A mérkőzésen ráadásul megsérült Dibusz Dénes, aki minden bizonnyal az Alk-maar ellen sem lesz bevethető, de Keane mindössze annyit közölt állapotáról, hogy keményen dolgozik a visszatérésen.

A Fradi-játékosokat Stefan Gartenmann képviselte a sajtótájékoztatón, aki a december 31-én távozott Pascal Jansen és az egy héttel később kinevezett Robbie Keane közti különbségekről is szót ejtett.

 „A legnagyobb különbség, hogy talán az egyszerűség felé mozdultunk el, ősszel talán túlkomplikáltuk a játékot”

 – mondta a jó szezont futó dán hátvéd.

Az AZ már továbbment

Ami az AZ Alkmaart illeti, a holland együttes bravúros formába került november közepén, 12 meccses veretlenségi szériát indított, amelynek a hétvégén, a Sparta Rotterdam elleni, meglepő hazai vereséggel lett vége. Hazája bajnokságában az Alk-maar a 6. helyen áll, hátránya két pont a 4. helyen álló Feyenoorddal szemben. Budapesten nem kell vérre menő csatát vívnia a hollandoknak, hiszen a playoff-szereplésük már biztosított, míg az első nyolcba jutásra csak elméleti esélyük maradt. Azzal ugyanakkor biztosan tisztában van Maarten Martens vezetőedző legénysége, hogy egy jobb helyezéssel kellemesebb sorsolásra számíthatnak a playoffban.

A találkozó játékvezetője a szerb Minakovics lesz, a mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

Érdekes

Európa-liga, főtábla, utolsó forduló

21.00: Ferencváros–AZ Alkmaar, Ajax–Galatasaray, Anderlecht–Hoffenheim, AS Roma–Frankfurt, Bilbao–Plzeň, Braga–Lazio, Dinamo Kijev–RFS, FCSB–Manchester United, Glasgow Rangers–Saint-Gilloise, Lyon–Ludogorec, Maccabi Tel-Aviv–FC Porto, Midtjylland–Fenerbahce, Nice–Bodö/Glimt, Olimpiakosz–Qarabag, Real Sociedad–PAOK, Slavia Praha–Malmö, Tottenham–Elfsborg, Twente–Besiktas.

(lz, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?