Szíria tényleges vezetőjét, Ahmed es-Saraát nevezték ki az ország elnökévé az átmeneti időszakra – jelentette be szerdán hivatalosan Haszan Abdul-Gáni ezredes, a kormány katonai hivatalának szóvivője.
Szíria – Kinevezték az átmeneti elnököt, feloszlatják a fegyveres csoportokat
„Bejelentjük, hogy Ahmed es-Saraa lett az ország elnöke az átmeneti időszakra, és ő látja el a Szíriai Arab Köztársaság elnökének hivatalos teendőit, valamint képviseli az országot külföldi fórumokon” – mondta Abdul-Gáni az Aszad-rendszert megdöntő offenzívában részt vevő fegyveres szervezetek értekezletén. A tanácskozáson részt vettek a decemberben kinevezett ideiglenes kormány miniszterei is.
Hozzátette, hogy Saraát megbízták egy ideiglenes törvényhozói tanács felállításával, amely addig marad hivatalban, amíg az ország új, állandó alkotmányát el nem fogadják és érvénybe nem lép.
A SANA hivatalos hírügynökség szerint az új hatalom azt is bejelentette, hogy feloszlatják a Bassár el-Aszad megbuktatott elnök elleni offenzívában részt vevő összes fegyveres csoportot, valamint a megdöntött rendszer hadseregét.
„Magát a forradalom részesének tekintő minden fegyveres csoportot, politikai és polgári szervet feloszlatunk, és tagjaikat az új állami intézményekbe integráljuk” – olvasható Abdul-Gáni ezredes közleményében. A feloszlatott szervezetek között van a parlament és az országot hatvan éven át irányító Baasz párt is.
Minden kivételes törvényt eltörölnek, az ország 2012-ig hatályos alkotmánya lép ismét érvénybe.
Az Ahmed es-Saraa vezette Levantei Felszabadítási Szervezet (Hajat Tahrír as-Sám, HTS) 2024. december 8-án foglalta el a fővárost, Bassár el-Aszad elnök pedig elhagyta az országot.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.